Kb. – Tb.

798

Remélem, nem mondok semmi újat, ha azt állítom: más magyar nyelvet beszélünk, mint az anyaországiak. Lényegében ugyanazt, mégis valahogy másképp használjuk akár ugyanazokat a szavakat is. Itt nemcsak azokra a vicces helyzetekre gondolok, hogy mi rendszerint az utcasarkon bésirülni szoktunk, nem letérni, de nem is arra, hogy míg a magyarországiak a deszkán aprítják a zöldséget, addig mi a deszkából készíthetünk akár lapítót is, amin aztán zöldséget vágunk. Nem, nem ezekre gondolok, hanem a rövidítésekre és a betűjeles kifejezésekre, amik sértik a székely ember fülét, főleg, ha nehezen fejtjük meg, mit is akart az illető.
Ismerősöm mesélte – aki szívesen visz-hoz saját autóján stopposokat főleg hosszú úton –, hogy egy alkalommal, amikor csinos budapesti lány volt az útitársa hazajövet, végigbarkochbázta az utat vele. A lány kedvesen csacsogott mindenféléről, többek közt amolyan magyarázatképpen közölte, hogy „repcsivel” is jöhetett volna, de „bonyi” lett volna Kolozsvárról eljutni a Székelyföldre. Amire a határ közelébe értek, az is kiderült róla, hogy először jár felénk, mert hallotta, hogy itt minden milyen „szupi”, és még „maci” is van, ami nagyon „cuki”. Ismerősöm, ha nehezen is, de igyekezett megérteni mindent, amit a lány mondott, türelmesen válaszolgatott, ha épp valami kérdést szegezett neki. A határnál viszont hosszú kamionsor kígyózott, ami nehezítette a közlekedést, lassan araszolva haladtak előre, de miután túljutottak a mindenféle ellenőrzésen, azután sem gyorsult fel a forgalom, mert időbe telt, míg elérték a csendesebb útszakaszt. Emiatt ismerősömnek fokozottabban kellett figyelnie, és egyre jobban zavarta a lány csacsogása. „Kb. mikor érünk oda ebben az ütemben?” – méltatlankodott a lány. „Tb.” – hangzott a válasz, de az értetlenkedő szempár láttán kiegészítette: „Tudja a bokám – csak lerövidítettem, hogy egy nyelvet beszéljünk.”

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.