Juhtartás a 21. század hajnalán

Látogatóban egy bátor állatorvosnál

197

Minőségi húsjuhok Szentegyházán, melyeknek híre immár Törökországba is eljutott: az ottani húskereskedők Magyari Szabolcs állatorvosnak jelezték, hogy törzskönyvezett Texel- és Suffolk-állományának bárányaiból szezononként akár 10 ezer egyedet is szívesen átvennének. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a szentegyházi juhtenyésztő állatorvos nem a Székelyföldön honos középkori tartástechnológiákat követi.

Amikor Magyari Szabolcs állatorvossal a beszélgetés időpontját egyeztettük, elmondta, hogy a rendelőnél keressük. Szentegyháza felső, falusi részén mindjárt ott van az a bennvaló a Gyermekfilharmónia házától kicsit fennebb, a jobb oldalon. Mehetünk nyugodtan – mondta –, mert a juhok otthon vannak, legalábbis a birkák és a bárányok.
A halványzöldre festett, szépen felújított ház nem kirívó, nem emelkedik ki a hagyományos jellegű utcasorból, s az udvar végét – külsőre – ugyanolyan csűr zárja, mint a szomszédságban. Később megtudtuk, hogy az ingatlan korábban is a körzeti állatorvos, majd az ondózó technikus lakásaként szolgált, ám amikor az állami vagyonügynökség ezt lehetővé tette, a doktor megvásárolta, feljavíttatta, s ma iroda, műtő és jól felszerelt technikai háttér tartozik hozzá, ahol elvégezhetők a különböző beavatkozások.

Hogyan kezdődött?
Beszélgetésünk elején elmondta Magyari Szabolcs, hogy újabban, testvérével közösen vásároltak egy 17 hektáros területet a Tizenhétfalusi-havason, amelyen majd a farmot kívánja létrehozni, ott nevelné a bárányokat, s meg szeretné termelni a szükséges takarmány egy részét is. A támogatás a területre és a legeltetett állatokra egyaránt jár, ami már önmagában is vonzó, csakhogy egyre inkább alapfeltétel a minőség és a törzskönyvezett, fajtiszta állomány. Amikor bementünk a pajtába, mindjárt tapasztaltuk, hogy a gazda mindent megtett az állatjólét érdekében. Rendezettség, patikatisztaság jellemzi a helyiségeket. Viszonylag kevés állat volt odabent, vemhes juhok és azok, amelyek frissen ellettek.
Magyari doktor fiatal állatorvosként került Szentegyházára 2005-ben, s úgy döntött, hogy munkája mellett gazdálkodással is próbálkozik. 2010-ben határozta el, hogy Suffolk és Texel fajtájú juhokat vásárol, és létrehoz egy olyan állományt, amely elsősorban hústermelésre koncentrál. A Suffolk pofája és lába fekete, a Texel-példányok viszont teljesen fehérek. Mindkét fajta eredetileg angliai vérvonalú. Keresztezésükkel a hústermelő tulajdonságuk megmarad, sőt összegződhet. Magyari doktor úr azonban nem kívánja keresztezni a két fajtát, de már megtörtént 2017 februárjában, hogy Texel juh Suffolk kostól ellett három bárányt.
Az első Texel-példányokat Hollandiából vásárolta ugyan, a Suffolk-állomány Skóciából, Angliából és Észak-Írországból, importból származik, de azok vérvonala is bizonyítottan minden egyednél angliai. Tiszta törzskönyvvel rendelkező állatok. Egy fiatal anyajuh ára 300-400 euró között van, de egy kos 1000 vagy akár annál több, 1500-2000 euró is lehet. Magyari Szabolcs történetesen 1500 eurónak megfelelő fontért is vett kost Skóciában. Egyébként egy szaklap közöl egy világszintű rekordot, amely szerint egy díjnyertes Texel berbécsért 264 000 eurót fizettek már árverésen Angliában, egy 2009-ben tartott szakmai vásáron. Tízfős állománnyal kezdte, amelyet 2018 márciusára mintegy 60 fősre gyarapított. A gazda azért nem tudta beszélgetésünk alkalmával közölni a pontos létszámot, mert az ellési időszak ekkor még tartott. Igen gyakori, hogy 2-3, esetleg 4 ikerbárány születik, de a kettő általánosnak mondható.

Milyenek ezek a csodajuhok? Mit esznek?
A Texel juhokat nem fejik, gyapjukat nem értékesítik, bár ha nyírják őket, akkor ennek is van némi haszna. Ezt a fajtát hústermelésre fejlesztették ki az angolok. A bárányok születésükkor 5-7 kilogrammosak, három hónapos korukra elérik a 30-35 kilogrammot. A kifejlett nőstény 75-85, míg a hím élősúlyban a 110-130 kilogrammot is nyomhat.
Az évek során bebizonyosodott, hogy kiválóan képesek alkalmazkodni a székelyföldi viszonyokhoz, kedvelik a klímát és az itteni legelőket. A legeltetésüket azonban – nagytestű állatokról lévén szó – ajánlatos minél kisebb területen végeztetni, s a takarmányt kiegészíteni olyan összetevőkkel, amelyek biztosítják a normális fejlődést és a gyarapodást.
– Úgy kell tartani őket, ahogyan Angliában, Skóciában vagy Hollandiában teszik. Sokgenerációs tapasztalattal rendelkeznek az ottani farmerek, hiszen Nagy-Britanniában évszázadok óta nem voltak olyan társadalmi átalakulások, amelyek megtépázták volna a tulajdonviszonyokat és a termelési módszereket. A házak körül helyezkednek el a birtokok, ahol a Texel s a más birkák – hiszen ott legalább száz fajtát tartanak nyilván – bekerített karámokban, háborítatlanul élnek és gyarapodnak. Ezt a mintát kell követni. Az én Texel és Suffolk juhaim nem gyalogolnak napi 15-20 kilométereket, nem azt a legeltetési és tartási kultúrát követem, amelyet eleddig hagyományosan gyakoroltak a magyarok és a székelyek a Kárpát-medencében, illetve a románok és más népek a Balkánon. Az eredmény hamar megmutatkozik, igaz ugyan, hogy a befektetés is jelentős, és nagyobb odafigyeléssel kell velük dolgoznunk. Bizonyos betegségekre érzékenyebbek. Ilyen a pasteurelossis, illetve az anaerobiozis, de ezeket a betegségeket oltással meg lehet előzni – mutatott rá az állatorvos.
– A takarmányozásuk hasonló más kérődző háziállatokéhoz – folytatta Magyari doktor –, én egy tejgyár tehenészete számára, egy nagyobb farmgazdaságnak is dolgozom, ahol állattenyésztő mérnököktől kérek rendszeresen tanácsot. Azt követem, amit ők javasolnak. Semmi különlegesre nincs szükség. Rendszeresen kapnak a juhaim különböző vitamin- és gabonatartalmú keverékeket, de ezek olyan termékek, amelyek minden takarmányforgalmazó cég kínálatában jelen vannak. Figyelni kell az igényeikre, hogy kellő abrakot és kiegészítőt kapjanak – hangsúlyozta.

A perspektívákról
E néhány év alatt messzi földre eljutott a híre a juhászkodó állatorvosnak. Érdeklődtek már Törökországból is húskereskedők, akik akár tízezer bárányt is megvásárolnának egy-egy szezonban. A fajtiszta juhok uniós és hazai támogatása jelentős, a hazai rendszer is segítené, hiszen – bár Románia jelentős birkaállománnyal rendelkezik – a gazdálkodók és a feldolgozók a belső piacot sem képesek hazai termelésből lefedni. Ez a fajta juh nem csontot és faggyút szolgáltat, hanem komoly húsmennyiséget, ráadásul minőségit, hiszen jó körülmények közt tartva gyorsan növekednek a bárányok. A másik fontos vonatkozás, hogy korszerű higiéniai és életkörülmények közepette, komoly egyedszámmal tenyésztve ilyen vagy hasonló juhokat, egy jövőkép is kialakulhat a székelyföldi emberben, hogy a birkatartás nem középkori körülmények közepette, nem a legalsóbb, máshonnan kiszorult vagy kiszorított társadalmi kategóriák számára kínál megélhetést, hanem diplomás pályakezdők is nyugodtan elmozdulhatnak eme fontos és ősi gyökerekig hatoló szakma felé.
Mit mondhatunk a végén? Már Káin és Ábel is ebben az ágazatban dolgozott, az ismert történet szerint, bár nem volt igazán egyetértés közöttük, holott testvérek voltak. A Biblia nem közli a vadjuh háziasításának kanonizált történetét. Úgy tűnik azonban, hogy ez a jámbor háziállat már a teremtés óta társa az embernek! Mintha a Jóisten egyből Ádám és Éva háza tája, már az első nádkunyhó mellé teremtette és rendelte volna a birkát. Amikor az ősi emberpár ama bizonyos gyümölcsevést követően kiszorult a Paradicsomból és részben kényszerből, vagy inkább magától értetődő módon – mivel feltámadt benne az önbecsülés igénye – munkára, gazdálkodásra és önellátásra kényszerült, messze kiemelkedett a többi élőlény sorából, méltóvá rangosodva így önmagához és Teremtőjéhez is, szaporodott, gyarapodott, s uralma alá hajtotta a Földet.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.