2021, január 21, csütörtök.
custom_html_banner1

Jótékonysági előadás

A csíksomlyói tűzvész károsultjainak megsegítésére ajánlja fel a ma esti és holnap esti előadásainak bevételét a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. Az Ékes Gyergyó című előadásra ezúttal 50 lej értékű belépőjegyet árusítanak és a Városi Művelődési Ház előterében adományládát is elhelyeznek, így további támogatási lehetőséget is biztosítanak a közönségnek.


Rajzfilmeket vetítettek és gyermekfoglalkozásokat szerveztek a hétvégén a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában elszállásolt roma gyerekeknek a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai. Ezzel az volt a céljuk, hogy valamelyest feledtessék a csütörtök esti tűzeset történéseit – mondta lapunknak András Mihály, az együttes igazgatója.

– Azért kezdeményeztük ezeket a foglalkozásokat, hogy egy kicsit felvidítsuk a gyerekeket. Szívesen tettük és a gyerekek is szívesen bekapcsolódtak a programjainkba, örömmel csatlakoztak a tánchoz is, annak ellenére, hogy – ha jól tudom – ebben az időszakban a vallásuk tiltja a táncot. Például ezért nem kapcsolódtak be a felnőttek, de a gyerekeknek megengedték, hogy játsszanak és táncoljanak velünk. A továbbiakban is szeretnénk folytatni ezeket a foglalkozásokat – részletezte András Mihály, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a ma és a holnap este a Városi Művelődési Házban, 19 órakor kezdődő előadásaik bevételét a károsultak megsegítésére fordítják.

Az Ékes Gyergyó című produkcióra ezúttal 50 lej értékű belépőjegyet árusítanak, és egy adományládát is kihelyeznek az előadás helyszínén, így szeretnének további adakozási lehetőséget biztosítani. Mindazok, akik péntek reggelig elővételben már megvásárolták jegyüket, ugyanúgy részt vehetnek az előadáson.

– Mint tudjuk, nagyon szépen összefogott a közösségünk, és rövid távon megoldódtak problémák. A jótékonysági előadásokkal az a célunk, hogy hozzájáruljunk a helyzet hosszú távon való rendezéséhez is. Ezért abban bízunk, hogy a műsorunkkal meg tudjuk szólítani akár a nagyobb építkezési vállalkozások vezetőit, akik szintén hozzájárulhatnak a végső megoldáshoz, de már az is jó, ha minél többen – természetesen betartva a járványügyi előírásokat – részt vesznek az előadásainkon és belépőjük árával támogatják a károsultakat. A begyűlt összeget a Gyulafehérvári Caritas csíki kirendeltségének juttatjuk el – mondta az együttes igazgatója.

További részletek a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes közösségi oldalán is olvashatók.

Kapcsolódó cikkek:

14,338RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb