Jót és jól játszottak az amatőr színjátszók

Jót és jól játszottak az amatőr színjátszók

201

Brassó, Kézdivásárhely, Krasz­na, Gyergyószentmiklós, Szé­kely­ke­resztúr és a házigazda Szé­kely­ud­var­hely középiskolás színjátszói mutatták be előadásaikat, és mérettettek meg hétvégén, a 16. Amatőr Színjátszó Fesztiválon.

Árnyjátékkal nyűgözte le a zsűrit a gyergyószentmiklósi Szín-kron Fotók: Lázár Emese

Százhúsz lelkes és tehetséges, a színjátszás lényegét, a felszabadult, önfeledt játékot értő és érző diák állt színpadra pénteken és szombaton a Kossuth utcai Ifiházban, hogy bemutassa produkcióját a közönségnek és nem utolsósorban az előadásokat értékelő szakmai zsűrinek. Klasszikus dráma és kortárs színmű, aktuális üzenettel bíró verses összeállítás, izgalmas mozgásszínházi elemekkel „dúsított” produkció – színes és színvonalas felhozatal volt a június 15–17. között zajlott 16. Amatőr Színjátszó Fesztiválon.

Színpadon és a kulisszák mögött
Ami a pénteken és szombaton bemutatott produkciókat illet, a felhozatal igényes és változatos volt. A brassói Grimasz Németh Péter Szerelmem, Eleftheria című darabját, a krasznai Tinikomédiások Tamási Áron klasszikus drámáját, az Énekesmadarat, a székelykeresztúri Bemugri csoport pedig Szabó Magda Abigél című regényének színpadi változatát mutatta be. A kézdivásárhelyi Macskakő színjátszó csoport előadásában a Teremtéselmélet című produkciót, a gyergyószentmiklósi Szín-kron csoportéban pedig a Most! címűt láthatta a közönség. A hazaiakat képviselő Üvegfigurák csapata merész hangvételű kortárs verses összeállítással vett részt a versenyben.
A szervezőket – Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) és Valeo Art Egyesület – dicséri, hogy a háromnapos, jó hangulatú fesztivál ismét kiváló alkalom volt arra, hogy a diákszínjátszók találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek, bemutatkozzanak és megmérettessenek, ugyanakkor a színpadi beszéd- és mozgástechnikájuk csiszolására is lehetőséget kaptak. A szombati és vasárnapi zártkörű szakmai workshopokon Bezsán Noémi koreográfustól mozgástechnikát tanulhattak a fiatalok, Bekő Fóri Zenkő, P. Fincziski Andrea és Barabás Árpád színművészek jóvoltából pedig az improvizációs készségüket „edzhették”.

Üdítően színvonalas produkciók
Az előadásokat ebben az évben is háromtagú zsűri értékelte. Magyari Tekla, az MTVA tudósítója – aki bár riporterként dolgozik, de a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színészi és művészi beszéd diplomát –, Szabó Károly, a Városi Könyvtár munkatársa, Budapesten diplomázott filmes szakember, és Antal D. Csaba, a Tomcsa Sándor Színház társulatának közismert színművésze, akit nem mellesleg az idei évad Legjobb színésze címmel tüntetett ki a nagyérdemű. Rájuk hárult az a cseppet sem egyszerű feladat, hogy a bemutatott előadások alapján odaítéljék az öt díjat: legjobb előadás, legjobb női szereplő, legjobb férfiszereplő és a zsűri két különdíja.
– Üdítően színvonalas produkciókat nézhettünk végig, külön öröm, hogy színpadra álltak kortárs szövegekkel és formában, árnyjátékkal, vetítéssel, erős fény- és hanghatásokkal, valamint klasszikus színpadi produkciókkal, akár Tamási Áron-szöveggel is. Háborús visszaemlékezés, a ki­rekesztettség, az idő, a másság és a teremtés története egyaránt fog­lalkoztatta a bemutatkozó csoportokat, közülük néhányan valósággal kiragyogtak tehetségükkel, színpadi jelenlétükkel, fiatalos bájukkal – fogalmazta meg benyomásait Magyari Tekla.

A legjobbak
A zsűri egyik ilyen különdíját a kézdivásárhelyi csoport „szőke istene”, Biró Norbert kapta, a székelykeresztúri Bemugri Abigél című előadása pedig a zsűri másik különdíját érdemelte ki. A legjobb férfi alakítás díját szintén az Abigél egyik szereplője, a Krönig tanár úr szerepét alakító Balázs Dániel nyerte el, míg a legjobb női szereplőnek járó elismerést a székelyudvarhelyi Üvegfigurák csoportból Tódor Erika, az átütő drámaisággal megformált nagymonológjával érdemelte ki. A legjobb előadás díját idén is a gyergyószentmiklósi Szín-kron csoport kapta.
A játék öröme a lényeg – hangsúlyozta a zsűri. Függetlenül attól, hogy ki milyen pályára lép majd, minden bizonnyal az élet bármely területén hasznosíthatja majd ezeket a remélhetőleg kellemes tapasztalatokat – összegezte a tapasztalatokat Szabó Károly.

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.