Jól teljesítettek a matekosok

67

A 2014/2015-ös tanévben az országos és nemzetközi tantárgyversenyeken kiemelkedő eredményeket elért diákokat díjazta tegnap délelőtt a Hargita Megyei Tanfelügyelőség. A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében közel háromszáz diák kapott oklevelet.

Közel háromszáz tanulóról szóltak elismerően. Hajlandók voltak többet dolgozni
Közel háromszáz tanulóról szóltak elismerően. Hajlandók voltak többet dolgozni

A tanfelügyelőség által szer­kesz­tő­ségünkhöz eljut­tatott részletes adatok szerint a 2014/2015-ös tanévben Hargita megyéből összesen 285 tanuló ért el kiemelkedő ered­ményt országos és nemzetközi szintű tantárgyversenyeken, első, második és harmadik helyezést főként a zene- és képzőművészeti tantárgyak, a vallás, a német nyelv, a magyar nyelv és irodalom, illetve a matematika területén szereztek.
– A megye legjobb tanulói vannak ma közöttünk. Köszönöm nekik, hogy érdemben képviselték megyénket az országos, illetve a nemzetközi tantárgyversenyeken, útravalóként pedig hadd tolmácsoljam Albert Einstein szavait, aki arra int, hogy „Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes” – szólította meg a fiatalokat Görbe Péter főtanfelügyelő. Bár a díjátadón külön nem emelték ki azokat, akik az első három hely valamelyikét vívták ki maguknak országos és nemzetközi szintű megmérettetéseken, a tanfelügyelőségtől kapott adatokból kiderül, hogy matematikából teljesítettek a legjobban a diákok.
A Márton Áron Gimnáziumból nyolc diák végzett dobogós helyen matematikából az országos és nemzetközi versenyeken, ők Bartis Zsolt, Burus Endre, Cseke Alpár, Gergely Anna, Kovács Ádám, Petres Sára és Tankó-Gábor Tihamér. Három tanulónak sikerült az elsők közé kerülni a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumból, ők Baja Zsolt, Hegedűs Hunor és Schram István. A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumból Székely Attila ért el dobogós helyet, tudtuk meg a tanfelügyelőség névsorából.
Az általános iskolások között az elsők között szerepel Kaiser Dániel V. osztályos tanuló a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumból, a VI. osztályosok között Péter Ákos a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskolából és Rokaly Krisztina a Fogarasy Mihály Általános Iskolából. Csíkszeredából kiemelkedő eredményt ért el a VII. osztályos Egri Csongor a Nagy Imre, illetve Péter István VIII.-os tanuló a Petőfi Sándor általános iskolákból.
Hargita megyéből tizenkilenc diák jutott el az országos szintű megmérettetésig magyar nyelv és irodalomból, az elsők között azonban csak négy tanulónak sikerült végeznie: az általános iskolások közül Szabó Balázsnak a József Attila Általános Iskolából, Kassay Annának a Petőfi Sándor Általános Iskolából és a Tamási Áron Gimnáziumból a VIII.-os Dimén-Varga Fanninak. A tizedikesek között kiváló eredményt ért el a Salamon Ernő Gimnáziumból Ambrus Dorottya, a felsőbb tagozatokról pedig a Tamási Áron Elméleti Középiskolából Gál Krisztina és a Márton Áron Gimnáziumból Bíró Mónika. A zene- és képzőművészeti országos versenyeken közel tíz diák érdemelte ki az elsőknek járó kitüntetést, míg az idegen nyelvek területén két német szakos, tizedikes diák: Mihálydeák Annamária, az Orbán Balázs Gimnázium tanulója és Molnár Tímea a Márton Áron Gimnáziumból. A díjazottak névsora megtekinthető a tanfelügyelőség honlapján, a www.isjhr.eduhr.ro címen az Újdonságok menüpont alatt.

Pál Bíborka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.