Jogosítványt a Facebookhoz!

791

Nem túlzok olyan nagyon, ha azt mondom, hogy a Facebook mára az életünk részévé vált, meghatározza a mindennapjainkat, befolyásolja az időbeosztásunkat, sőt néha még a hangulatunkat is. Nyilván, aki nem rendelkezik profillal a közösségi oldalon, most elmosolyodott, mondván: „A drága gyermek megint a Facebookkal jön, amikor nekem nincs is, jól megvagyok nélküle” – mi többiek azonban nagyon jól tudjuk, mit jelent az, amit az imént felvázoltam.
Amikor az ébredést követően, rögtön első dolgunk, hogy kézbe vesszük a telefonunkat, és rábökünk a kék négyzetre, amelyiken az a szép nagy F betű van. Igazából semmi célunk nincs a művelettel, csupán annyi, hogy elteljen tizenöt, húsz, harminc és negyven perc a semmivel, majd pedig a fejünkhöz kapjunk, hogy jó lenne elkezdeni a napot, mert a céltalan görgetés sehová nem vezet. Függőséget okozott, ezt kár is tagadni, és nem én mondom, hanem sokkal okosabb emberek, akik sok pénzt keresnek az ehhez hasonló okos kijelentéseikkel. Nem, most nem a mindenki által jól ismert brit tudósokra gondoltam.
Sokan használjuk a Facebookot, na de egyáltalán nem mindegy, hogyan – és ez az, amire minél hamarabb rá kellene érezni, mert egyre inkább válik funkcionális és egyéb analfabéták játszóterévé, mintsem egy céljának megfelelő, hasznos közösségi platformmá. Valaki nagyon ügyesen rátapintott a lényegre, amikor azt írta, hogy sokat segítene, ha a Facebookhoz is jogosítványt kapnánk, amelyet a hajtási engedélyhez hasonlóan, vizsga útján szerezhetnénk meg. A megjegyzés beindította a fantáziámat, végül pedig arra jutottam, hogy bizony nem is lenne olyan nagy hülyeség.
Nyilván a vizsgát tanfolyamok előznék meg, ahol a Facebookozni kívánó személyek első héten kizárólag helyesírási órákon vennének részt. Megtanulnák, hogy mely szavakat írjuk egybe, illetve külön, és arra is rálátást nyernének, hogy valakinek nem heje, hanem helye van, ugyanakkor olyan gyöngyszemeket sem látnánk többé, mint például: „Esztet a kepet en csinatam, emlexem mijen jovolt.”
Második héten a lájkolás folyamatát vennék át a vizsgázni vágyók, így azt is megtanulnák, hogy nem túl látványos, ha a saját posztunk alatt klikkelünk a Tetszik gombra, ha elsőként tesszük ezt, akkor meg főleg visszás. Arra is rámutatnának tanáraink, hogy nem igazán ajánlott valakinek az eddigi harminc profilképét három perc alatt lájkolni, mert a másik jó eséllyel kap idegbajt, ha másodpercenként jönnek az értesítések.
A kurzusok harmadik hetén a helyes képfeltöltést tanulnánk meg, így többek között azt is, hogy cseppet sem jó, ha ugyanazt a profilképünket egymás után ötször töltjük fel, mert egyrészt nem esztétikus, másrészt egyértelműen rávilágítunk arra, hogy fogalmunk nincs, mit művelünk. A különböző képkeretek használatát is megtanuljuk, onnantól kezdve pedig nem helyezzük rá a székely zászlóra a Merry Christmast, megfejelve egy húsvéti üdvözlettel, hogy a fotónk végképp egy üveg zakuszkára hasonlítson.
A következő hetekben azt is megtanulnánk, hogy még ugyanabban a percben nem osztjuk meg a megosztásunkat, hogy aztán elsőnek lájkoljuk, nem tesszük közzé a kamuhirek.webportal.hu cikkét ötvenmillió felkiáltójellel, komaasszonynak pedig nem az idővonalára írjuk ki, hogy „Szia Sanyi ért-e haza?” – hogy mindenki lássa –, hanem a privát üzenetküldés lehetőségét alkalmazzuk.
A sor hosszan folytatható, a lényeg, hogy valóban hasznos lenne egy ilyen kurzussorozat, akinek pedig a vizsgát követően azt írja a neve után, hogy Admis, regisztrálhat a nagy F betű világába. Lájkolja? Én igen.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.