Jó példa az inkubátorház, sokszorosítani kellene

Miniszteri látogatás Székelyudvarhelyen

30

Székelyudvarhelyre látogatott szombaton Ştefan-Radu Oprea üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter. Felkereste a Hargita Business Center inkubátorházat is, amelynek tevékenységéről elismerően nyilatkozott.

A térség gazdasági életébe nyert bepillantást a miniszter. Volt, mit megmutatni

Rendkívül hasznos találkozón vagyunk túl, cégek és kormányzati intézmények közötti szorosabb együttműködés szükségességéről, illetve az Udvarhelyszéken működő különböző cégeknél legyártott termékek európai, ázsiai, tágabb értelemben világpiacon való megjelenítésének lehetőségéről beszélgettünk – ezt írta ki a találkozó után közösségi oldalára Antal Lóránt szenátor, akinek a meghívására érkezett a városba a tárcavezető.
Kiderült, több székelyud­var­he­lyi céget is meglátogattak, mert a szenátor szerint fontos, hogy a térség gazdasági erejéről tiszta képet kapjon a vendég, olyan körülmények között, hogy több mint tizenöt éve nem járt román kormányzati miniszter a térségünkben.
Antal el is mondta a találkozón, hogy Udvarhelyszék a térség gazdasági motorja, hiszen kis- és középvállalkozásai adják Hargita megye üzleti forgalmának 47%-át, ugyanakkor mintegy 3100 bejegyzett vállalkozás működik itt.
Ștefan-Radu Oprea üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős miniszter felkereste az inkubátorházat is, megismerkedett annak működésével, és több helyi vállalkozóval találkozott. Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint Oprea kijelentette: a Hargita Business Center egy jó gyakorlat jó példája, olyan jó példa, amit sokszorosítani kellene. A vállalkozókkal folytatott beszélgetés során olyan témák kerültek terítékre, mint a fokozódó munkaerőhiány, a szaktárcának ebbe az irányba ható elképzelései, a szakképzés kérdése, fókuszban főleg a duális szakoktatással, illetve vállalkozásfejlesztési programok.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.