Jó helyre születtünk

94

Én nagyon szeretek itt élni. Nagy természetimádók lévén a párommal, majdnem minden kiránduláskor kimondja valamelyikünk: milyen jó helyre születtünk. Hát persze, hiszen 10 perc autózás után hegyi patak, havasi legelő, fenyőerdő fogad, de negyed órás séta után is már erdőn-mezőn bolyonghatunk.
Gyermek- és fiatalkorunk varázslatos helye volt a Vargyasi-szoros. Igaz, eleinte több buszváltással és több kilométeres gyaloglással (és persze „csöves” hátizsákkal) jutottunk el a vadregényes szurdokvölgybe, később már autóval (persze Daciával), de még az is nagy kaland volt. Ha Vargyas felé mentünk, valahol Homoródszentpál fölött már elfogyott a gödrös aszfalt, onnantól makadámút vitt át a Rika erdején a faluig, és igazi, gödrös, összetört erdei fakitermelő út a szoros bejáratáig. A csupán félszáz kilométeres útra jó pár órát rá kellett szánni. De mindig megérte. Általában csend volt és nyugalom, maga az érintetlen természet, mert akik vállalták az utat, pont ezt keresték.
Manapság majdnem a szoros bejáratáig aszfalt vezet. Igaz, a pár éve európai uniós forrásból épített erdei utat már néhány helyen szétnyomták a többnyire túlterhelt faszállító kamionok, de a lényeg, hogy személyautóval, sőt buszokkal is könnyen meg lehet már közelíteni a természetvédelmi terület Vargyas felőli bejáratát. Nem aszfaltút, de jó minőségű makadámút hozza Almás felől is a turistákat, a nézelődőket. Egy-egy nyári napon, főleg hétvégén annyian sétálnak a szurdokvölgyben, mint hétköznap az udvarhelyi Kossuth utcán. Vannak közöttük, akit tisztelik a szépet, a természetet és a másik ember nyugalmát, de vannak bizony, akik a séta után, s a nagy barlang előtti szelfit követően pikniket rendeznek a tisztáson úgy, ahogyan azt szerintük kell, autóból áradó zenével, zöldágból faragott nyárssal, szalonnával, miccsel és palackozott sörrel. Aminek a „kiszerelése” általában ott is marad…
Más ez a kép, mint amit az emlékeimben őrzök. De egyelőre még lehet találni csendes időszakokat, napokat, órákat, még lehet fát gyűjteni az erdőben és igazi tárbortűz mellett üldögélni esténként, még mindig lehet vadkempingezni, és reggel kiscsikó ébreszt. A nézelődők, piknikezők elmennek, a szemetet összeszedjük, s a csend újra elfoglalja a helyet. Szóval varázslatos hely még mindig. És a miénk.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek