Jó étvágyat kívánok!

288

Mit csinál a székely, ha éhes? Jó esetben beéri a hagyma és szalonna verhetetlen párosításánál, de van az a pillanat, amikor már többre vágyik. Ilyenkor rendszerint határozott kiállással lép be egy tetszés szerint kiválasztott étterembe, ahol ellentmondást nem tűrő hangnemben kérdez, válaszol és elmélkedik a vendéglátóegység kínálatán.
Aztán megszületik a döntés: „PIZZA! Valami jó húsost, sok hagymával, ketchup nélkül, foghagymával hozzál, s aztán siess, mer’ nem érünk rá egész este itt ülni s enni!” – hangzik el a parancs, s a pincér e szavak hallatán úgy rohan be a konyhára leadni a rendelést, mint akit éppen meglegyintett az elmúlt korok bűze, s menekülni vágyik.
De lehet, hogy csak a sáros csizmából áradó lábszag kopogtatott orrnyílásában. Ezt már senki nem tudja megmondani. Annyi azonban bizonyos, hogy sietni kell, s legfőként siettetni, mert a székely, ha éhes, kitárja a beszólogatás ékes kincstárát. S, ilyenkor előszeretettel válogat, a „Maga ne álldogáljon annyit, hanem hozza azt az ételt!”, „Ha ennyit kell várni, én nem fizetek semmit.”, „Na, itt sincs igazi csíki sör, ezek is eladták a lelküket az ördögnek!” kártyák közül.
Mondanom sem kell, hogy mind nagyon bevált, és rogyásig gyakorolt megjegyzések, amelyek vitathatatlanul segítik a kiszolgálás minőségét. Végül is ki ne szeretné, ha a munkavégzés közben folyton leszólják? Na ugye!
Persze nincs is más választás, hiszen itt az étel a tét!
Aztán jön, jön a pincér, kezében a megváltással egyenértékű pizzával, s a székely egy szolid vállbillentéssel nyugtázza a sikertörténetet. Hamarabb ugyan nem kapott ételt, de legalább megmutathatta, hogy ki a Jani s az Úr a vendéglőben, ha már otthon nem tudott az lenni.
Szóval van ez a székely, aki elfelejti, hogy nem tanácsos azzal kötekedni, aki ételt visz neki az asztalra. Ne legyünk olyanok, mint ő! Az élet egyetlen területén sem.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.