Jó cimbora a Cimbora Ház

59

Beindult az élet a Cimbora Háznál és kihelyezett intézményeinél. Évente 1200 gyerek tölti hasznosan szabadidejét a délutáni foglalkozáson nemcsak Udvarhelyen, hanem Székelykeresztúron és Szentegyházán is. A lányok inkább a művészetek, míg a fiúk a technikai jellegű szakkörök iránt érdeklődnek.

Kézimunkáznak a cimborás lányok. Szeretik a szépet Fotó: Cimbora Ház
Kézimunkáznak a cimborás lányok. Szeretik a szépet Fotó: Cimbora Ház

Általában a tanévkezdés után két héttel kezdődik a munka a Cimbora Háznál, ez első időszak a szakkörök iskolákban való megismertetésével, népszerűsítésével zajlik. A tapasztalatok szerint sok gyerek jelentkezik már akkor, de a tevékenységek beindulása után is szívesen fogadnak érdeklődőket. A Cimbora Háznak kihelyezett intézményei működnek Székelykeresztúron és Szentegyházán is, összesen általában 1200 tanuló jár a meghirdetett foglalkozásokra.
Az udvarhelyi Cimbora Háznál változatos a kínálat. Kilenc szakkör indult idén: textilművészet, informatika és elektrotechnika, repülőmodellezés, rajz és formatervezés, néptánc, hajómodellezés, fotó-film és környezetvédelem, elektronika és rádióamatőr szakkör. Székelykeresztúron fantáziaműhelybe, néptánc és népi hangszerek oktatására, repülőmodellező szakkörbe járhatnak a gyerekek, Szentegyházán fantáziaműhely, informatika, fotó és turisztika, kórus szakkör és fúvóshangszer-oktatás szerepel a kínálatban. A tevékenységek a kötelező iskolai tanórák után, általában délután zajlanak, bár előfordul, hogy például a szülők és a tanintézmény kérésére a néptáncoktatás bekerül egy adott osztály délelőtti órarendjébe. A részvétel minden szakkör esetén ingyenes.
– A lányok főleg a művészeti szakköröket szeretik, nagyon népszerű közöttük a textilművészet, a rajz és a formatervezés. A fiúk inkább a technikát helyezik előtérbe, legtöbben az informatika és elektrotechnika körökre járnak – mondta el Pál Csaba, a Cimbora Ház igazgatója.
Udvarhelyen a foglalkozások zöme a Solymossy utcai székházban zajlik, de vannak tevékenységek, amelyeket iskolákban tartanak.
– Valamennyi szakkör egyfajta tehetséggondozásnak is terepet nyújt, de mindenképpen fejleszti a gyerekek kézügyességét, kreativitását, különböző készségeit, önkifejező képességeit. Nálunk hasznosan tölthetik el szabadidejüket, az itt szerzett tapasztalat, az elsajátított tudás akár még a pályaválasztási döntést is segítheti később – vázolta a „cimborás” foglalkozások értelmét Pál Csaba. Azért, hogy a gyerekek meg is mutathassák tudásukat, gyakran szerveznek versenyeket, rendeznek kiállításokat is.
Az érdeklődők száma azt bizonyítja, hogy valóban sikerül az intézménynek a gyerekek cimborájává válnia, ezért is vették fel egy pár éve ezt a nevet. A Cimbora Ház az egykori Pionírok Házaként, majd Tanulók Házaként több mint fél évszázados múltra tekint vissza. Korszerű, ötletes és változatos kínálatával ma is képes megszólítani az ifjúságot.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.