Jézus az influenszer

182

Világszerte kutatják tudósok és nevelők, szakemberek garmadája, egyháziak és világiak, mit lehet kezdeni az utóbbi évtizedekben született nemzedékkel, akikkel már sokan a huszonegyedik századot is azonosítják. Digitális bennszülötteknek, bedrótozott, behálózott netlakóknak nevezik őket, akikre már nem lehet úgy hatni, ahogyan minket neveltek szüleink. Énfüggő, bizonytalan, kísérletező, elköteleződésre, döntésre képtelen emberek ők, fiaink és leányaink, akik napi hat-tíz órát töltenek el a virtuális világban: csetelnek, instáznak, fészbukoznak, gyűjtik a lájkot és pörögnek a folyton változó eseményekkel, de közben nem képesek lépést tartani magukkal és a valósággal. A zömében fölösleges adathalmazt bújják, a vibráló, változékony audio-vizuális ingereket hajkurásszák; és a pénz–piac–profit diktatúrájának, agymosodájának, elvárásainak fegyvertelen áldozatai.
Ezzel egy időben az egész társadalom gondban van, mert ez a kvázi, onlájn művilág azt szeretné elhitetni, hogy a valós élet értékrendjét, üzeneteit csakis a kibertéren keresztül lehet eljuttatni másokhoz. Az áruk, a termékek, a szolgáltatások is csak úgy érnek a fogyasztókhoz, ha oda visszük azokat, ahol a potenciális vásárlók vannak. Vagyis, ha az „eladó” is ott lóg a neten, ahol a vevők is tanyáznak. Ehhez legjobb módszer, ha bevetjük a marketingesek trükkjeit, például a legújabb médiumokat, az influenszereket. Csupa trendi kifejezés. Influenszer az, aki képes minél több embert befolyásolni, aki képes minél több emberre hatni. Akinek véleménye, arca, alakja, megjelenése fondorlatos módon meggyőzi a többséget arról is, ami nem igaz. Rájuk épül a reklámipar. Gonosz énjüket is pirulás nélkül bevetik a siker érdekében. Túlfűtött önbizalmukban testüket, fényképüket, szelfijüket is reklámarcként használják, mert tudják, követőik óránként lesik, mit posztolt az ideáljuk. Ők a véleményvezérek, akik egymaguk „képviselik” a márkát, legyen az ruha, illatszer, külföldi utazás, menő cucc stb.; mert a rajongók rögtön kezdik lájkolni, követni, s az üzlet máris megköttetett. Dől a pénz. Már a jutub s a fészbuk is fizet a kattintások alapján. Másrészt a törvény kemény börtönévekkel bünteti a befolyással való üzérkedést. Hát nem különös?…
A megvezetett, éretlen követők meg így építik fel „saját magukat,” s elhiszik, hogy a látott-hallott, elillanó illúzió maga a valóság. Ők maguk is olyan gazdagok, örök fiatalok, szépek és sikeresek lesznek, mint akit bálványoznak. Elgondolkodom, vajon ma Jézus is csak így lenne menő: kezében a legújabb simogatós kütyüvel, fülében a drótos fülhallgatóval, fél szemmel mindig az Instagramjára figyelve, vajon posztolt-e neki valaki? Pedig mindössze tizenkét „követője” volt…
Mikor lett százezres „brand” belőle? Ha jól tudom, az első század végi keresztényüldözések idején, amikor követői életüket adták érte.
De azért ez egy hosszasabb folyamat. És mélyebb. És magasabb (rendű). Ahhoz: hinni kellene benne, végigmenni a keresztúton, vállalni az áldozatot, tanulást, begyakorolni a szakmát, kijárni az élet iskoláját, menni fel vele a Golgotára, majd belátva a megfutamodást, a tagadást, előmerészkedni a félelemtől megvédő komfortzónából, s kiállni bátran mellette jó- és balsorsban. Emlékszünk Jézus perére: amikor az akkori korrupcióellenes ügyész, DNA-s pribék politikai megrendelésre arcul csapta, akkor higgadtan visszakérdezett: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem? (Jn 18, 23) Melyik jócselekedetemért akartok megkövezni? – kérdezte Jézus a farizeusoktól. Persze a nagyképű válasz sem maradt el: Nem a jócselekedetekért, hanem, mert Isten Fiának mondtad magad! (Jn 10, 32–33)
Nemde pont ezt kérné a mai fejlett világ is az egyháztól – nemcsak az egyháziaktól –, minden Krisztus-követőtől. Higgyél benne, de ne zavard az üzletünket. Állj be a sorba, te is. Fogyassz, vegyed, egyed azt a terméket, amit kínálunk, imádjad magad s a pénzt, a testedet s a civilizációdat –, de elégedj meg vele. Ne akarj Isten gyermeke lenni. Jó az egyház, támogatjuk is, ha óvodát, szociális otthont, árvaházat épít, és elvégzi az ilyen piszkos munkát, de ne merje állítani, hogy a mi hazánk a mennyben van, hogy Jézus Isten fia. Hogy ez az élet keresztút, de Jézus legyőzte a halált, s majd odaát dicsőít meg minket is. Ez már sok(k) a fejlett világnak.
Talán gyermekeink viselkedése, a környezet rájuk gyakorolt hatása döbbent rá minket is, hogy merjünk másképp látni és élni, mint az a külvilág, közvélemény, amelyet elvakít a saját gazdagsága, tudománya, virtuális adathalmaza. Merjünk életünknek egy másik dimenziót találni, amelyet csak a Krisztusba vetett hit adhat meg. S akkor nem lesz uncsi a szentmise, nem lesz fárasztó az imádság, nem lesz fölösleges a családi és egyházi közösség. (…)
Ha hagynánk, hogy Jézus Krisztus legyen a mi közösségi hálónkon a leghatásosabb „influenszer”, na az lenne a legnagyobb haladás.
(peterpater.com.)

Ft. Sebestyén Péter plébános

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.