Jelöléseket vár az EMNP a csíkszéki helyhatósági választásokra

32

Jelöléseket vár az EMNP a helyhatósági választásokra – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, a MINTA elnöke. A tájékoztatón a szaklíceumok problémáiról és a csíkszeredai székely zászló új helyéről is szó esett.

SAM_0514_Toke_Ervin02

Szakítani akarnak a bevett módszerekkel – hangsúlyozta Tőke Ervin, az EMNP csíkszeredai önkormányzati képviselője (képünkön) –, éppen ezért a polgároktól és kisközösségektől várnak jelöléseket, amelyek eldöntenék, ki indulhat a párt színeiben a június 5-i helyhatósági választásokon. Nem zárt ajtók mögött, háttéralkuval szeretnének jelölteket állítani, hanem azt, hogy az emberek bizalommal forduljanak hozzájuk, mondta Tőke.
Megjegyezte, minden csíkszéki településen szükség lenne kontrollra, azaz egy másik pártra az önkormányzatokban, ami cselekedetekre sarkallná a többségi szervezetet. Ugyanakkor az EMNP is konstruktívan járulhatna hozzá a települések fejlődéséhez.
Az oktatás kapcsán a néppárti képviselő kifogásolta, hogy bizonyos iskolák, bármennyire szeretnének, nem kapnak engedélyt szaklíceumi osztályok elindítására, helyette a tanfelügyelőség inkább szakiskolai osztályok indítását szorgalmazza.
– Ennek az a veszélye, hogy végül sok fiatal nem jut el az érettségiig – vélekedett Tőke Ervin. – A hivatalos magyarázat az, hogy piacorientálttá szeretnék tenni a szakképzést, de szerintünk inkább az az oka, hogy a román tanügynek kényelmetlen felvállalni a gyenge érettségi eredményeket, ez alól akar kibújni.
Tőke Ervin elmondta, hogy a Márton Áron-szoborcsoport felállítása miatt új helyet kell keresniük a csíkszeredai Szabadság téren álló székely zászlónak, és egyúttal a zászlórudat is kicserélik.
– A Majláth Gusztáv tér, a Kossuth utca, esetleg a Gál Sándor-szobor környéke merült fel eddig új helyszínként. Még nem született döntés, de amit biztosan tudunk, az, hogy mindenképpen szeretnénk megtartani a zászlót.
Végül az önkormányzati képviselő kitért arra a városi tanácsi határozatra is, amely ingyenessé tette az uszoda használatát a megyei rendőrség gyorsreagálású osztályának alkalmazottai részére. Az EMNP csíki szervezete viszont úgy gondolja, hasonló okokból, vagyis a jó kondíció megőrzése érdekében ingyenessé kellene tenni az uszoda látogatását a Csíki Játékszín színészei és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes néptáncosai számára is, arról nem is szólva, hogy a rendőrség munkatársai jóval többet keresnek, mint a színészek vagy táncosok.
Újságírói kérdésre azt is megtudtuk, hogy jelenleg az EMNP a 25 csíki községből és városból összesen 17-ben, megyeszinten pedig a községek 60 százalékában van jelen valamilyen szinten.

Daczó Katalin

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.