Jégverés Szépvízen

Fotó: Domján Levente
108

Ismét jég verte el a szépvízi határt: idén immár másodjára. A szombat délután 5 és 6 óra között érkezett vihar ezúttal erős széllökésekkel és bő, de szerencsére apró, borsó nagyságú jéggel csapott le a középcsíki településre. Olvasóink beszámolói szerint a kertekben, udvarokon a vihar nyomán lehullott fagyott csapadékot még az esti órákban is látni lehetett. A jégverés – akárcsak július végén – ezúttal is Szépvíz felső, Gyimes felőli településrészét érte, végigvonulva a település híres, káposztáskertjének számító Nád-dűlőn is. Ferenc Tibor, Csíkszépvíz polgármestere lapunk érdeklődésére elmondta: a jégverés a település gazdálkodóinak nem okozott számottevő anyagi veszteséget. A viharos szél és a jégverés után a lakosok sem a lakóövezetből, sem a mezőgazdasági parcellákról nem jeleztek károkat. Hozzátette, a szombati vihar miatt a káposztát sem tervezik idő előtt vágni. Az elöljáró leszögezte: a Nád-dűlőben a szépvízi káposztavágást és vásárral összekötött betakarítási ünnepélyt az eredeti terveknek megfelelően továbbra is október 10-én tartják.

Domján Levente

Fotó: Domján Levente
Fotó: Domján Levente

 

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.