2020, december 1, kedd.
custom_html_banner1

Hirdetés

Játszani

Hétvégén sokat sétáltam a lakótelepen, ahol a gyermekkoromat töltöttem: a tömbházak közötti sétányokon (ösvényeken, na) azon gondolkoztam, mért van az, hogy egyes helyeken kipirult, a munkát láthatóan élvező nyugdíjasok törögetik fel, lapátolják el a havat, máshol viszont senki. A kölykökként még lábtengó-pályának használt, azóta parkolóként hasznosított placcon azon, hogy mennyivel zsúfoltabb lett a környék, mint volt huszonöt éve, lám, az egyik szélén lejtő beton pingpongasztal is eltűnt, és most sokféle szelektív hulladékgyűjtő (s mégis szeméthalom) van azon a helyen, ahová nyaranta a ringlispíles (vö. „ringispí”) rakodta ki fantasztikus gépbirodalmát. Szemügyre vettem a tömbházak sarkát, a betonlépcsők alatti üregeket, a (szerintem még mindig) „csellel” nyitható pinceajtókat: megannyi stratégiai állás pákkpákkozáshoz, bújócskához, titkos elvonuláshoz, ezek tehát még megvannak, bár minden nagyobb kaland alfáját és ómegáját, a Bunkert (a tízemeletes alatti beton szeméttárolót) kegyetlenül felszámolták. A „Cuki” helyén Pub&Pizza van, az „Önki” helyén szupermarket, a fagyisbódé helyén meg egyáltalán semmi. A lépcsőházak előtt lepiskótakövezték a legjobb lyukszigödröket, a fűtőház szitával védett ablakát, amelyet bergmanncső-fúvókáinkból (tk. „bermáncső”) telelődöztünk, „termopánra” cserélték, és a tömbházak bejáratai mellől eltűntek azok a vascövek-sárpucolók, amelynek két szarvára – ha éppen csak ketten voltak – a lányok beleakaszthatták a hosszú gumipántot, és kezdődhetett a délutánig tartó ugrálás. És ami a legnagyobb ürességet teremti: eltűntek a lakótelepről a gyermekek. Azaz valahol biztos vannak, a számítógép előtt, edzésen, zongoraórán: de nem vívnak lucskos kesztyűs hócsatát, nem építenek hóvárat, nem karistolják az aszfaltot a tenyérnyi lejtőn a szánkótalppal.
Ugyanezen a hétvégén érkezett az értesítés lapunk Facebook-oldalára, hogy Bánkfalván hóembert épített fél tucat gyermek, Csiszer Gábor és barátai. De milyet! A hóóriás hat méter magasan hordja az orrát, két napig gyúrták-tapasztották hozzá a havat, talicskával hordták, létráról formázták – ha nem is olyan magas, mint a templomtorony, legalább olyan büszkén feszít a település parkjában. Aki elmegy mellette, arra biztos átragad a gigászi hóember vigyora – amilyen hideg van, még jó ideig. Gratulálunk a munkához, fiúk, de legfőképpen ahhoz, hogy nem felejtettetek el egy nagyon komoly dolgot: játszani.

Burus János Botond

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb