Játszadozás a milliókkal…

34

Arról már többször is hallhattunk, olvashattunk, hogy a tavaly juttatott üdülési utalványoknak milyen nagy szerepük is volt a belföldi turisztikai fellendítésében, akárcsak a szilveszteri és az újévi „turistaözönben”. Egy pillanatig sem vitatnánk ennek a bérkiegészítő szociális jellegű juttatásnak a jelentőségét, mint ahogy azt sem, hogy a közszférában bekövetkezett „általánosítása” több mint 1 millió személy számára jelentett valamelyes pluszt. Ám a jelek szerint előfordulnak túllicitálások és pontatlanul fogalmazott közlemények is. A múlt héten például a pénzügyminisztérium adataira való hivatkozással a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesülete (ANAT) egy közleményt hozott nyilvánosságra, amely arról szól, hogy a múlt esztendőben kibocsátott üdülési utalványok értéke elérte a 250 millió eurót, ami közel kilencszerese a 2017-ben jegyzett értéknek. (Egyébként az egyik hazai napilapban az euróból lej lett, s 250 millió lejről olvashattunk, holott a közleményben mindvégig euróra van utalás.) A nagy meglepetést a közlemény egy másik mondata okozta, amelyben az áll, hogy a közszférai intézményrendszer 1,2 millió alkalmazottjának kiosztott üdülési utalványok értéke 372 millió euró volt, s ahhoz még hozzáadandó az az összeg, amelyet a privát szféra alkalmazottai kaptak. Ezek szerint a közszférában kiosztottak értéke nagyobb volt, mint a teljes érték? Ez lehetetlen, tehát valami nem stimmel a számok körül. Az is furcsállandó, hogy számszerűen nincs utalás a közleményben a privát szférában kiosztott üdülési csekkek jelentette összegről, de igen arra, hogy 2017-ben a szóban forgó szektorban kiosztott üdülési csekkek értéke 30 millió euró volt. A magunk részéről csak annyit adnánk hozzá, hogy a közszférában egy alkalmazott adott feltételek teljesítése közepette 1450 lejes üdülési csekkre volt jogosult, s ha ezt beszorozzuk az 1,2 millió alkalmazottal (amely szerepel a közleményben), akkor az eredmény 372 millió euró. Nos, akkor hogyan is állunk a tavaly kibocsátott üdülési utalványokkal, illetve azok értékével?

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.