Jár a pótlék az iskolai tanácsadóknak

Nem számolták rá a bérükre a 10 százalékot

80

Tiltakozásukat fejezték ki az elmúlt időszakban az iskolai tanácsadók, mert nem kaptak meg egy, a többi pedagógus számára tavaly decembertől alkalmazott pótlékot. A szakszervezet azt az ígéretet kapta, hogy rendezik a helyzetet.

Jó hírrel szolgált tegnap az iskolai tanácsadók számára a Szabad Szakszervezeti Szövetség (FSLI) Csík körzeti megbízottja, Póra Fülöp. Érdeklődésünkre elmondta, a szakszervezeti szövetség ígéretet kapott a kormánytól arra, hogy az iskolai tanácsadók is megkapják a 10 százalékos, a pedagógusok számára tavaly év végétől adott úgynevezett túlterheltségi pótlékot. Bár az iskolai tanácsadók is tanári státusban vannak alkalmazva, ezt a pótlékot ők eddig nem kapták meg – közölte kérdésünkre válaszolva Kedves Enikő, a Hargita Megyei Pszichopedagógiai Tanácsadó Központ vezetője.
Az iskolai tanácsadók szakmai felügyeletét ellátó központ vezetője kifejtette, a megyében 89 személyt érintett ez a hátrányos megkülönböztetés, amelynek nem látják okát, hisz amellett, hogy a státusuk azonos a többi pedagóguséval, a tanácsadói tevékenység mellett még 2-4 órányi óraadó kötelezettségük is van.
Más megyékben figyelmeztető és japán sztrájkkal tiltakoztak a pótlék megvonása ellen, Hargita megyében a szakszervezeten keresztül igyekeztek érvényesíteni az igazukat. A szakszervezet országos vezetése most ígéretet kapott arra, hogy jövő hónaptól az iskolai tanácsadóknak is rászámolják a bérükre ezt a pótlékot – közölte Póra Fülöp.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek