Japánt a fair play juttatta tovább

328

A világbajnokságok történetében először döntött a fair play mutató egy továbbjutóról, az első kedvezményezett Japán volt. Az ázsiaiak négy, míg a velük azonos pontszámmal és gólaránnyal záró Szenegál hat sárgalapos figyelmeztetést kapott a csoportkörben, így Japán fegyelmezettebb játékosainak köszönheti a nyolcaddöntős szereplést. Nem lesz afrikai csapat a legjobb tizenhat között.

Bednarek góljával nyertek a lengyelek. Sovány vigasz számukra a győzelem

Először döntött a fair play mutató a labdarúgó-világbajnokságok történetében egy továbbjutó csapat kilétéről: Japán fegyelmezettebb játékosainak köszönhetően lett nyolcaddöntős. Tegnap délután Szenegál és Japán is 1–0-ra kapott ki, a találkozók végén mindkét gárdának azonos volt a pontja, ugyanannyi gólt lőttek és kaptak. A szenegáli játékosok a csoportkörben hat, míg a japán focisok négy sárgalapot kaptak, így a fair play pontszám alapján az ázsiai csapat –4, az afrikai gárda –6 ponton állt, így a felkelő nap országának csapata jutott a legjobb tizenhat közé. Az oroszországi világbajnokság nyolcaddöntőjében egyetlen afrikai csapat sem lesz, ez utoljára 1982-ben fordult elő.
A nyolcaddöntőben tíz európai – Oroszország, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Dánia, Horvátország, Svájc, Svédország, Belgium, Anglia –, négy dél-amerikai – Uruguay, Argentína, Brazília, Kolumbia –, egy ázsiai – Japán – és egy közép-amerikai – Mexikó – csapat szerepel.
Tegnap délután Japán, Szenegál, Kolumbia, Lengyelország volt a H csoport állása, az afrikaiaknak egy döntetlen elég lett volna a továbbjutáshoz függetlenül attól, hogy mit játszik az ázsiai csapat a lengyelekkel, ám annak ellenére, hogy majdnem végig támadták a mérkőzést, a kolumbiaiak okosan védekeztek és támadásban is sokkal több veszélyt jelentettek, mint ellenfelük. Lengyelország egyórányi játék után szerzett vezetést Japán ellen, ekkor még Szenegál és Kolumbia is gól nélkül állt, ez pedig az afrikaiak és a dél-amerikaiak továbbjutását jelentette volna. Ám negyed órával később Mina megszerezte a kolumbiaiaknak a vezetést, innentől pedig a dél-amerikaiak és Japán számított továbbjutónak a fair play mutató alapján. Szenegál ugyan a végsőkig támadott, ám Kolumbia remekül védekezett, sokszor az afrikaiaknak az ellenfél büntetőterületére a bejutás is nehézkes volt, így nem számított túl nagy meglepetésnek, hogy nem sikerült egyenlíteniük.
Noha a csoport egyik legesélyesebbnek tartott csapata Lengyelország volt, a piros-fehérek nem kis meglepetésre Kolumbiától és Szenegáltól is vereséget szenvedtek, és tegnapi győzelmük ellenére a csoportkör végén búcsúztak a világbajnokságtól. A lengyeleken kívül Németország kudarca és csoportutolsó helye okozta talán a vébé eddigi legnagyobb meglepetését, de Szerbia és Nigéria kiesésére is kevesen számítottak.
Az oroszországi világbajnok­ság csoportköre után újra bebizonyosodott, Európa a világ labdarúgásának zászlóshajója, Dél-Amerika pedig a legjobb továbbjutási aránnyal rendelkezik: ötből négy csapat nyolcaddöntős.

Eredmények, állás
E csoport: Szerbia – Brazília 0–2 (0–1) /Paulinho (36.), Thiago Silva (68.)/; Svájc – Costa Rica 2–2 (1–0) /Dzemaili (31.), Drmic (88.), illetve Waston (56.), Sommer (93. – öngól)/.
1. Brazília 3 2 1 0 5–1 7
2. Svájc 3 1 2 0 5–4 5
3. Szerbia 3 1 0 2 2–4 3
4. Costa Rica 3 0 1 2 2–5 1

H csoport: Japán – Lengyelország 0–1 (0–0) /Bednarek (59.)/; Szenegál – Kolumbia 0–1 (0–0) /Mina (74.)/.
1. Kolumbia 3 2 0 1 5–2 6
2. Japán 3 1 1 1 4–4 4
3. Szenegál 3 1 1 1 4–4 4
4. Lengyelország 3 1 0 2 2–5 3

A G csoport találkozói (Anglia – Belgium és Panama – Tunézia) lapzárta után értek véget.
A nyolcaddöntő műsora: holnap: Franciaország – Argentína (17), Uruguay – Portugália (21); vasárnap: Spanyolország – Oroszország (17), Horvátország – Dánia (21); hétfő: Brazília – Mexikó (17); G csoport 1. helyezettje – Japán (21); kedd: Svédország – Svájc (17); Kolumbia – G csoport 2. helyezettje (21).

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.