Iszonyat

44

Gyermekkori érzés kerített hatalmába minap, amikor az egyik üdülőtelepen – teljesen mindegy, hol, mert több helyen is láttam hasonlót – megpillantottam egy fényképezkedő pannót. Tudják, olyant, amelyiken egy vagy több alak van, az arcuknál kivágva, amin kikandikálva lehet vicces fényképeket készíteni. Ez viszont egyáltalán nem volt vicces, hanem gusztustalan, ízléstelen, és iszonyatosan hátborzongató volt. A pannó ugyanis egy nyakigláb serdülő leánykát ábrázolt egy ajtókeretben vonzó tájképpel a háttérben, amint épp kilépett a székely szőttes rokolyából, alsószoknya nélkül, csak úgy, combközépig érő, legalább egy számmal nagyobb székely ingben, és ugyanolyan lötyögős mellényben. Arca helyett üresen tátongó ovális lyuk volt – itt kellett volna kikandikálni –, kezében egy tálcát tartott, amiről két kürtős kalács meredt a gyanútlan szemlélőre, mint egy fallikus szimbólum. Abban a pillanatban ugyanazt az iszonyatot éreztem, mint kb. négyéves koromban, amikor jóanyámat megpillantottam egy lánykori fényképén kitárt szárnyú, természetellenes pozitúrában lévő, élettelen szemeit az égre meresztő angyalszobor talapzatánál. Akkoriban attól rettegtem, nehogy jóanyámat bántsa az a szörnyeteg, amely föléje tornyosult, most viszont attól émelygett a gyomrom, meddig lehet még prostituálni a székelységünket meghatározó emblematikus szimbólumainkat. Mert régóta mondom már, hogy a székely ruhát sem kell felvenni, ha kell, ha nem, azt ugyanis eleink csak nagy ünnepek alkalmával öltötték magukra. Azt is értem, hogy üzlet, s igyekszünk pénzzé váltani mindent, amit lehet, de kétlem, hogy egy ilyen számítógépes programmal összeeszkábált pannó jó hírét keltené székely mivoltunknak.
Egy dolognak mégis örültem: hogy a pannón legalább székely leányka volt letolt szoknyával, és nem székely legényke letolt gatyával.

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.