Istenkísértés

319

Emlékszem rá, amikor míves betűkkel felfestette nagyapám koporsójára, hogy „Élt 77 évet”. Nagy figyelemmel, óvatosan görbítette a betűket, közben nem szólt senkihez, és más sem hozzá. Pihenésképpen meg-megállt, rágyújtott egy szál cigarettára, és ilyenkor váltottunk néhány szót. Elmondta, hogy körülbelül hány koporsót írt meg – erre már nem emlékszem, de arra igen, hogy a nagy számon elcsodálkoztam –, és hogy az életkornál a 7-essel kezdődő szám messze a leggyakoribb. Elég sok a hatvanas elhunyt is, a nyolcvanas egyre több, de ötvenesből sokkal több van, mint kilencvenesből – mondta.
Csak a legfiatalabbak nem emlékeznek arra, hogy a 2000-es évek elején még mennyire megszokott volt azt látni, hogy az egyik házastárs korai halálakor elkészített sírkövön a megözvegyült elhalálozási dátumánál is már ott volt az ezerkilencszáz(…)-at jelző 19-es szám. „Megelőlegezték” neki, hogy még az ezredforduló előtt eltávozik, csakhogy sok esetben valamiért mégsem így történt… A naptár ezerévente ismétlődő radikális fordulatot vett és 2-essel kezdődtek az évszámok, anyóka pedig közben átlépte mondjuk a 93 esztendőt is, és rimánkodhatott, hogy a majdani sírkövén a 19-essel pepecselnie kell valakinek, mert nem volt hajlandó legkésőbb 1999 szilveszterén kimúlni.
Most már azért elmúltak ezek az idők, 19 esztendővel csak nem élte túl senki még a legborúlátóbb sírkőkészítő becslését sem… Vagy mégis?
A születéskor várható élettartam az elmúlt száz év alatt megduplázódott. 1900-ban világviszonylatban 31 évre számíthattak átlagosan az emberek, Magyarországon a nőknél 38, a férfiaknál 35 év volt a születéskor várható élettartam. 2000-ben már 67 évre emelkedett a mutató, úgy, hogy gyakorlatilag a nagy hátrányból „induló” Afrika rengeteget rontott a statisztikán: Afrika nélkül 73 körül mozogna az érték. A számunkra közelebbi adatok szerint Magyarországon az ezredforduló idején a születéskor várható élettartam nőknél 76 esztendő, míg a férfiaknál – ettől azért jócskán elmaradva – 67 év.
A grafikon görbéje pedig tovább emelkedik, 13 évente megduplázódik azok száma, akik megérik a 100 évet is.
Néha el-elmókázunk azon, hogy amikor – reméljük még nagyon soká – aktuális lesz, vajon ’88-asokként „illő lesz” a sírkövünkre előre odabiggyesztenünk a 20-at? Nonszensz, mert ez nem elvárás és egyébként is hülyeség, csupán a gondolattal játszunk, hogy az életszínvonal növekedésével, az orvostudomány hihetetlenül gyors fejlődésével vajon nem juthatunk el oda néhány évtized alatt, hogy nagyon látványosan megnyújtjuk az életünket?… És esetleg átcsusszanunk a következő századba is? Nemzedékem esetében ez 112 életév lenne. Ennél idősebbek manapság is élnek…
Ha megérem nagyapám korát, az már 2065 lesz. Az elmúlt 46 év alatt annyi csodálatos dolog történt, amit el sem tudtunk képzelni. És a következő 46-ban sem történik majd kevesebb. Tehát elvileg nem is olyan nagy marhaság…
Persze ez mind csak az „eszme futtatása”, gyakorlása annak a rózsaszín hazugságnak, miszerint az ember félistent játszhat. Mert közben ildomos visszatérni két lábbal a földre, és belátni, hogy amíg némelyek matuzsálemi korról álmodoznak, mások – főként a világ kevésbé szerencsés fertályaiban – a csecsemőjüket temetik. Nemrég a nagyapám koporsóját megíró embernek is megírták a koporsóját. Alig adatott meg neki, hogy 5-össel kezdődjön az életkort jelző szám…
Alapvetően nincs bajom azzal, ha a határainkat feszegetjük. Igenis ambiciózus dolog a szó jó értelmében istent kísérteni. Csak közben ne feledkezzünk meg róla, hogy mégiscsak emberek vagyunk. Akik tervezünk ugyan, de nem mi végezünk.

Kovács Hont Imre 

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.