Isten kezében

67

Istenem, ugye, Te eddig is tudtad, egy percig sem kételkedtem abban, hogy a Te jóságos, áldott kezedet vélem felismerni egy idős néni, egy elsőáldozó kisiskolás áhítattal összekulcsolt kezére hulló tekintetemmel, ahol az egyik kéz a Tiéd, Uram, és csak a másik, a másiké. (Azt is tudod, persze, mondom ezt zárójelben, hogy jóval előttem Rembrandt ehhez hasonlót láttat egyik alkotásában.)
Történt, hogy cserépszobrocskában véltem felismerni a Te kezedet, amely bizonyára azért is láncolja magához a tekintetet, mert ez a kéz, mondom, a Te kezed, mintha épp lehajolna a beléje simuló kisgyermekhez, aki szereteted melegétől – mint a kisdedek anyjuk ölében – láthatóan igen jól érzi magát, bájos arcocskáját oly dédelgetőn hajtja kezed öblébe, mintha ezzel is kedveskedni szeretne Neked, akitől elválni sohase akarna. És még mondja valaki, hogy nem vagy jelen mindenütt, amikor én, s talán mások is a kezedre ismerek, ismerünk az indián népművészet hagyományait folytató mexikói festőművész, Siquerios egymásra tekintő tenyereket ábrázoló festménye láttán, amely szerintem ezt sugallja: „Neked kínálom föl mindazt a jót és szépet, amiket a kezemben tartok, vegyél belőle bátran, hisz mindent neked, nektek hoztam és még hozok”.
Felismeréseim, melyekről ez idáig szóltam, nem most tudatosultak bennem, hanem már nagyon régen ott vannak gondolataim mélyén, de másokkal csak most osztom meg, amikor alkalmam nyílt hangosan szólni hozzád, Uram.
Alig két hete múlt azóta, hogy a kezeddel találkoztam egy kilencedikes diákom színesen megírt, szabadon választott témájú fogalmazásában. A ceruzáról értekezett benne, amely szerinte az ember metaforája. Hiszen a ceruzának is van egy külső burka, mint nekünk a testünk, amit jól láthat a világ, és van a szemek elől elrejtett belseje, a grafit, az ember lelke, ami mindnek az egyedüli értékes része. És íme, ezt a ceruzát tartja kezében az Isten, vele tervezi meg és írja szakadatlan a sorsunkat. Ha jó szándékát időben felismerjük, és a Tőle kapott szabad akaratunkkal az Ő keze vonását hűséggel követjük, és a kezét soha el nem engedjük, akkor tartalmas, boldog életet mondhatunk magunkénak.
Mert ugye mindnyájan a Te kezedben vagyunk, Uram. Ezt én hittel vallom, még ha nem is olyan ékesszólóan, magával ragadóan, mint a költők. Mondják ezt ők jó dolgukban, nagy bajukban, fennhangon vagy csendben, önmaguknak vagy másokhoz intézve meggyőződésüket, miként ezt az egyik nagy hatású versében Bartalis János, a neves erdélyi költőnk is teszi, idézem:
„Isten kezében vagyunk
És ott vagyunk a legjobb helyen.”
Mert Uram, Te akkor is velünk és ott vagy, amikor úgy érezzük, hogy magunkra maradtunk, mint az egyik költőóriásunk, Ady Endre, akinek nemrég egyetlen versét sem sorolta jelen korunk 101 megkérdezett tollforgatója a 20. század 10 legjobbnak tartott magyar költeménye közé. Ölelésed hozzátartozásodat igazolja, miként erről Az Úr érkezése című versében megkapó őszinteséggel ezeket mondja, idézem:
„Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva
vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel.”
Egy másik verse is Neked szól, Uram, a Köszönöm, köszönöm, köszönöm is – méltán, hisz maga Ady vallja meg benne, idézek: „Te voltál mindig mindenben minden.”
Miközben a fentieket papírra vetettem, Dsida Jenő kérdőjeles soraira kerestem bizonyosságot Nálad, Istenem, és magamban. Mert mintha az én gondolataimat visszhangoznák, idézem:
„Te még megértesz, úgy-e Istenem,
akkor is, hogyha – magyarul
beszélek?”
Ebben a tudatban adom át a szót az itt várakozó diák versmondóknak, a kiktől hallani fogod, hogy igenis, a Te kezedben vagyunk a legjobb helyen.

Mirk László

(Elhangzott 2015. október 8-án, az újraalakulásának 25. évfordulóját ünneplő csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium jubileumi ünnepségén, az Isten kezében címmel szervezett középiskolás versmondó verseny felvezetőjében.)

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.