Isten a mi oldalunkon van

Beszélgetés Bálint Emillel, a Szent Ágoston plébánia új plébánosával

2 563

A csíkszeredai Szent Ágoston Plébánia élére új plébános érkezett augusztus elsejétől, aki a néhai Pénzes József hagyatékát őrizve próbál új színt vinni a közösség életébe. Bálint Emil 14 év után hagyta el Balánbányát, és érkezett új, 8700 lelket számláló szolgálati helyére, azzal a céllal, hogy megerősítse a lelki mozgalmakat, közösségeket.

– Hogyan/miért indult el a papi hivatás útján?

– Huszonhárom évvel ezelőtt indultam el, és azért lettem pap, hogy segítsem az embereket az Isten felé vezető úton. De a legfőbb indíttatásom az volt, hogy megszerettessem az emberekkel Istent. A problémák forgatagában mindenkinek támaszra van szüksége, és ezzel kapcsolatban mindig Pilinszky gondolatai jutnak eszembe: „Az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul elviselhető. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” Én ezt próbálom megélni. Persze nem egyszerű, mert nem vagyunk egyformák, és nehéz bevonni azokat az embereket, akik máshogy látják a vallásos életet, Isten-kapcsolatukat másként élik meg. Ebben a sokszínűségben képviselni Istent nem könnyű, de egy papnak ez a feladata.

– Mindennek tükrében milyen lelkülettel érkezett Csíkszeredába?

– Úgy érzem, hogy nyitott lelkülettel jöttem ide. Habár a váltás nem volt egyszerű, hiszen tizennégy év után nem könnyű otthagyni egy közösséget. A költözés egyfajta összevisszaságot eredményez, felkavar érzelmeket, és ez az én esetemben sem volt másként. Egészen más prioritásokat hagytam magam mögött Balánbányán, és egy teljesen új miliő, közösség fogadott Csíkszeredában. Másfajta mélységekkel, kihívásokkal találkoztam itt, ugyanakkor látom az emberek részéről azt is, hogy van egyfajta tenni akarás, keresésvágy bennük. Kihívásként tekintek a Szent Ágoston Plébániára, ahol egy élő közösséget szeretnék építeni!

– Mit hozott magával Balán­bányáról?

– Szerettem az ottani közösség tenni akarását, nagyon sok mindent elértünk, megvalósítottunk az évek alatt. Tetszett az emberek hozzáállása az egyházközség ügyeihez, és hálás vagyok azért, hogy egy jó csapattal dolgozhattam együtt. Az ott töltött idő alatt tanultam meg azt, hogy nem egy személyben, hanem közösségben kell gondolkodni. Ezt a szemléletet hoztam az új szolgálati helyemre.

– Milyennek látja a Szent Ágoston Plébánia életét?

– Pénzes atya egy munkával teli, megharcolt hagyatékot adott ennek a közösségnek. Látom a szakmaiságot, a pontos munkát, az igényességet és az önzetlenséget, mert ő nem magának építette ezt az egészet, hanem a közösségnek. Értük harcolt, hogy legyen egy olyan impozáns temploma és plébániája a híveknek, ami úgy gondolom, hogy példaértékű. Számomra mindig nagyok azok az emberek, akik önzetlenül tudnak küzdeni az egyházukért, és Pénzes József is ilyen karakter volt. Örülök, hogy vannak lelkiségi mozgalmak, működik az úgynevezett Jó irány családi közösség is. Természetesen van javítani-, korrigálnivaló is, ami átalakításra szorul. Úgy látom, hogy fontos lenne rendszerezni a közösségeknek az életét, célirányossá tenni, és segítséget nyújtani számukra, hiszen csak így tudják hatékonyan megvalósítani célkitűzéseiket. Szeretném, ha a lelkiségi mozgalmak jól éreznék magukat a plébánián, otthonra találnának nálunk.

– A helyi közösséggel mennyire sikerült kapcsolatot teremtenie?

– Úgy mondanám, hogy még csak most alakulnak a kapcsolataim. Most még amolyan ismerkedési fázisban vagyunk, és ahhoz, hogy egy kapcsolat kialakuljon, időre van szükség mind a pap, mind a közösség számára. De hiszem azt, hogy sikerül egy olyan csapatot kialakítanunk, akikkel közösen együtt tudunk működni, és életet tudunk vinni a plébániára. Tehát nekem a legfőbb célkitűzésem az, hogy ezt a nagy épületet valamilyen szinten lakhatóvá, élhetővé tegyük.

– Milyen elképzelései vannak ezzel kapcsolatban?

– Egyelőre korai lenne erről be­szélni, de vannak terveim annak érdekében, hogy ne csak a pap és a káplán lakjon az épületben. Számomra fontos lenne az, hogy ne álljon üresen a plébánia. A gyermek pasztorációra nagyon oda szeret­nék figyelni, és az ifjúság igényeit is szem előtt tartanám. Egyelőre örülnék annak, ha vasárnaponként el tudnánk indítani gyermekmiséket is, a célirányos megközelítés lenne a lényeg. Sokszor félelem van a fiatalokban, mert nem érzik otthonosan magukat a templomban.

– Miben látja a megoldást?

– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a gyermeket és a fiatalt is Isten-élményhez juttassa az egyház. A legtöbb fiatalnak azért van problémája a Teremtővel, mert nincs személyes Isten-tapasztalata. Ha a pozitív élmény megjelenne az életükben, sokkal könnyebben elköteleződnek a kereszténység mellett.

– Ez elég nagy feladat.

– Igen. Azt látom, hogy nem csak a fiatalok számára kihívás az, hogy a vallás privát szférába került. Úgy gondolom, hogy segíteni kellene az embereket abban, hogy ke­resztény életüket ne csak a négy fal között éljék meg. A vallásosság személyes megélése abban kellene megnyilvánuljon, hogy a társadalomban, az adott közösségben is nyoma maradjon. Szeretném, ha felismernék az emberek azt, hogy Isten a mi oldalunkon áll, nem kell küzdeni ellene. Rengeteg kereső embert látok Csíkszeredában, és legalább ennyi elkötelezett lélek is van köztük. Mélység és nyitottság jellemzi az ittenieket, és ez jóleső érzéssel tölt el engem.

Keresztes Bea

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.