Ismét az európai minimálbérről: A konzultációkon a sor…

12

Nem is olyan régen írtunk arról, hogy uniós szinten szóba került a minimálbér kiszámításának az uniformizálása. Nem arról van szó, hogy minden tagállamban ugyanolyan értékű legyen a minimálbér, hanem a kiszámítás tekintetében egy bizonyos képlet elfogadását latolgatják, olyant, amely elfogadhatónak bizonyulhat minden egyes tagállam számára, ugyanakkor lehetővé tenné az alkalmazottak tisztességes megélhetésének a szavatolását is. Amúgy az európai minimálbér kérdésköre azon hat prioritás egyike, amelyeket leszögezett az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, mandátuma átvétele alkalmából tartott expozéjában.

Megvan annak az oka, hogy ilyen rövid időn belül visszatérünk erre a témára: a múlt hónap végén az unió szintjén megkezdődött a konzultálások periódusa, ez körülbelül hat hétig fog tartani, és eredményei valószínűleg egy olyan javaslatban fognak konkretizálódni, amelyet ez év nyarán ismertetnek, és amely majd beleépül abba az intézkedési tervbe, amelyet előreláthatólag 2021-ben hoznak nyilvánosságra. A tárgyalások az Európai Bizottság és az üzleti élet, valamint a szakszervezetek képviseletei között zajlanak, a kiindulópontot pedig a jelenlegi helyzet számbavétele képezi, azaz a tagállamok mindegyikének a jelenlegi gyakorlata, a jövőre vonatkozó elképzelései, illetve álláspontjainak ismertetése az európai „minimummal” kapcsolatosan. Amint arra már előző írásunkban is utaltunk, nem arról van szó, hogy európai szinten egy adott összeg „erejéig” megállapítsák a minimális bér szintjét. Erre már csak azért sincs lehetőség, mert a tagországokban alkalmazott jelenlegi minimálbérek között igen jelentősek az eltérések. Továbbá: vannak olyan országok is, amelyekben ezt a fogalmat úgymond nem ismerik, és amelyek nem is érthetnek egyet egy uniós szintű minimálbér megállapításával, s esetleg annak kötelező alkalmazásával. Ilyen körülmények között, a legjobb esetben is, az csak referencia szint lehet. Már utaltunk arra, hogy Dániában, Svédországban és Finnországban nincs hivatalosan megállapított minimálbér, de ettől függetlenül mindhárom országban igen magas a bérszínvonal. Az illetékes uniós ügynökség, az Eurofond felmérése szerint 2019-ben Finnországban a legkisebb kereset 1900 euró, Svédországban havi 1500-2380 euró, Dániában 2500-3220 eurónak megfelelő korona volt. Vannak olyan tagállamok, ahol hosszabb távra vonatkozóan állapodnak meg a szociális partnerek a minimálbérről, így például Ausztriában 2017-ben úgy egyeztek meg, hogy bevezetik a havi 1500 eurós minimálbért, amelyet ágazatonként különböző türelmi idő után ez esztendő elejétől kell alkalmazni. A 2017-től eltelt időszakok során mintegy 300 ezer alkalmazott bérét emelték erre a szintre, azok döntő hányada a vendéglátóiparban és a kereskedelemben tevékenykedett/tevékenykedik. (Amúgy ennek az emelésnek a révén nyertesnek bizonyultak a vendégmunkások is, köztük a nem kisszámú romániai.) A hivatalos statisztikákból az is kitűnik, hogy a tagállamokban alkalmazottaknak körülbelül 7%-a javadalmazott a minimálbér szintjén, de vannak olyanok is, akik még annál is kevesebben részesülnek. Románia e tekintetben azon tagállamok közé tartozik, amelyekben aggodalomra lehet ok: az alkalmazottak 25%-ának bérszintjét az országos garantált minimális bruttó bér szintjén állapították meg. Vannak viszont olyan országok is, ahol a szóban forgó arány még az 5%-ot sem éri el, például Máltán, Belgiumban, Csehországban stb. (Az anyaországban egyébként a szóban forgó arány 5,5%.) Még nem is olyan régen országunkban is úgy képzelték el, hogy a minimálbért hosszabb távon fokozatosan emelni fogják, s ha emlékezetünk nem csal, 2017-ben az akkori szociáldemokrata kormány kijelölte annak „menetrendjét” is, a közszférai egységes bérezési törvény mentén. Amúgy a minimálbér szintjének meglesz a maga jelentősége 2021–2022-ben is, ugyanis annak az értékszintje függvényében állapítódnak meg a különböző közszférai személyzeti kategóriák bérszintjei, összhangban a 2017/153-as kerettörvény előírásaival. Többéves programot hirdetett meg a lengyel kormány is, annak értelmében az idén a minimálbér 2600 zloty (körülbelül 615 euró) lett, a múlt esztendei 2250 zlotys havi juttatással szemben, az jövőre 3000 zlotyra emelkedik, azt követően pedig évenként újabb 10-10%-kal. Magyarországon is 149 000 forintról 161 000 forintra nőtt a minimálbér, a 8%-os növelésben két éve állapodtak meg a munkaadók és a munkavállalók képviseletei. Az egy más ügy, hogy nem egy uniós tagállamban a minimálbér reálértéken nem ugyanolyan arányban nő, mint névleges értéken, ugyanis abból elmar az infláció vagy, a nem az euróövezetbe tartozó országok esetében, a hazai pénznem gyengülése. Itt említhetnénk azt is meg, hogy mindezen tényezőkkel számolva az Eurofond 2019-es rangsorában az utolsó helyet Bulgária foglalta el, az utolsó előttit pedig Románia, előttük áll Lettország és Magyarország. (Ezekben az országokban az euróba átszámított minimálbér jelenleg 500 euró alatt van, míg Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában 580 euró fölött.) A minimálbér tekintetében az is nagy kérdést jelent, hogy azt melyik alkalmazotti kategória esetében kell, illetve ajánlatos alkalmazni. A reális az lenne, ha a szakképzetlenek részesülnének minimálbérben, azaz egy jóval kisebb réteg, mint a jelenlegi statisztikákban szereplő részarány. Továbbá az is nagy kérdés, hogy a bérezési rendszerben elválasztandó-e avagy indokolt-e elválasztani a betanított munkát a szakmunkától. Íme, néhány probléma, illetve tényező, amelyeket nem lehet szem elől téveszteni, s amelyeknek megvan a maguk jelentősége akkor, amikor egy bérminimum-megállapítási képletben akarnak megegyezni a felek, ez esetben az unió tagállamainak az illetékesei.

Más minimum
Tisztában kell lenni azzal is, hogy a minimális bér csak egy kiindulópont, az az értékhatár, amely alá nem szállhat egyetlen munkaadó sem. (Már ott, ahol van jogszabály által megállapított.) Annál viszont lehet több az alsó határ, amennyiben úgy dönt a munkáltató, illetve amennyiben arról sikerül megegyeznie a munkavállalói érdekképviseletnek a munkaadóval. Erre hazai viszonylatban is van példa: a német érdekeltségű Kaufland üzletlánc részéről bejelentették, hogy március 1-től a cégen belüli bruttó minimális jövedelem havi 3650 lej lesz (azaz nettó 2135 lej, ami 60%-kal magasabb, mint az országos garantált minimális bruttó bér. (Félhivatalos értesüléseink szerint a minimális jövedelembe belefoglaltatik az étkezési jegyek értéke, valamint a különböző típusú évközi bónuszok is.) Amúgy ez 10%-os növekedést jelent 2019-hez viszonyítva, a 2017-es minimálbérnek pedig közel a kétszeresét. (Egy olyan cégről van szó, amely alkalmazottainak száma meghaladja a 13 000 főt és az idén terveik szerint még 1000 személyt alkalmaznának.) A minimálbér, illetve annak növelése kapcsán sokszor és okkal arra hivatkoznak, legalábbis mifelénk, hogy az a munkatermelékenység problematikája, pontosabban a munkatermelékenység növekedése nélkül nem lehet megemelni a minimálbér szintjét. Tekintélyes szakértők szerint ez csak részigazság, mert a termelékenység növelésének vannak más eszközei is, például a munkaszervezés hatékonyabbá tétele, a munkafegyelem megszilárdítása, a felelősségérzet fokozása, s ma már a robotizálás, az automatizálás és a digitalizálás. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy demográfiai szempontból is megvan annak a nem kis jelentősége. Ahol nagy a kivándorlás, s annak kiváltó okai a megélhetési, bérezési gondok, ott csökken a népesség is, nem csak azért, mert „elmentek”, hanem azért is, mert csökken a születések száma. Mindezt statisztikai számadatokkal lehet alátámasztani. Sőt, van egy olyan tanulmány is (az Atlantai Emory Egyetem egyik tanszékéé), amely szerint csökkentheti az öngyilkossági hajlandóságot a minimálbér emelése. (Lehet, sőt bizonyára szükséges ezt az összefüggést tovább elmélyültebben vizsgálni, de valami igazságtartalma lehet.) Mások szerint a minimálbér megállapítása nem egy országban fontos politikai eszköz, végső soron a kormányzat jövőké­pét fejezi ki a társadalmi egyenlőtlenségekről. Nem bonyolódnánk a különböző tényezők feszegetésébe, de tény, hogy a minimálbérnek a kérdéskörét nem ajánlatos csupán csak a munkatermelékenység oldaláról megközelíteni. Vitathatatlan: mindennemű béremelés költségemelkedéshez vezet/vezethet. Amennyiben pedig a személyzeti költségek erőteljesen megnövekednek, bekövetkezhet annak kockázata, hogy a külföldi befektetők máshová telepednek át, ez esetben az unión kívüli országokba, ahol továbbra is olcsó a munkaerő. Ez is csak féligazság, mert amikor egy befektető egy nagy beruházásról dönt, akkor számol annak következményeivel is, s talán kevesebbe kerül bért emelni, mint például a gyárat több száz vagy több ezer kilométerrel „arrébb vinni”. Visszatérve Romániára: országunkban jelenleg a minimálbér az uniós szintű minimálbér átlagának a fele, ugyanakkor négyszer kisebb, mint a luxemburgi minimálbér. Olyan körülmények között, amikor az összalkalmazottak több mint 25%-a minimálbér szintjén fizetett. Nos, az unió illetékesei szerint ezeket a méltánytalan arányokat próbálnák komprimálni az európai minimálbér szabályozása révén. Ugyanakkor az Európai Bizottság nem kíván ráerőszakolni egyetlen tagállamra sem egy általa megszabott minimálbért. Íme, miként nyilatkozott Ștefan Turcu a bizottság romániai képviseletének szóvivője: „Olyan minimálbérre van szükség, amely biztosítja a tisztességes megélhetést, függetlenül attól, hogy a 27 tagállam közül melyikben élsz és melyikben dolgozol. Az Európai Unió egyes tagállamaiban már van ilyen minimálbér, másokban viszont nincs. Mi a tagállamok feje felett nem erőszakolhatunk ki egy minimálbért. Az első variáns lehet a tanácsnak egy ajánlása vagy egy irányelv”. Tehát egy képlettel rukkolhat ki az Európai Bizottság, amely akár heteken belül körvonalazódhat.
A tisztánlátás érdekében érdemes utalni viszont más tényezőkre is. Így például első látásra úgy tűnik, hogy a minimálbér megemelése többet hoz a család konyhájára, azaz hozzájárul az életszínvonal emelkedéséhez. Csalódás is teremtődhet, mert amennyiben megemelkedik az infláció, akkor az visszaüt az áruk és a szolgáltatások megdrágulása révén. Továbbá a jövedelem megemelkedése egyes szociális juttatások elvonását is okozhatja, gondoljunk csak a fűtéstámogatásra vagy más szociális szolgáltatásokra. (Ez előbbi „beszűkítése” amúgy egyes értesülések szerint foglalkoztatja az Orban Ludovic-kormányt.) Továbbá a minimálbér megemelkedése nem feltétlenül vonja maga után a kis és a nagyon nagy bérek közti kiszögellések „tompítását”. (Főleg ott nem, ahol egyes személyzeti kategóriák bérei a minimálbér alakulása függvényében növekednek. Ez van, Románia esetében, a közszférában.) Azaz a jóléti társadalom megteremtésében a minimálbér nem az egyetlen megoldás, annak csak egy tényezője. Minden területen érvényesülnie kell a társadalmi méltányosságnak, ugyanakkor elejét kell venni mindennemű kirekesztésnek. A társadalmi egyenlőtlenségek egyébként is nem csupán az anyagiak szempontjából közelítendők meg.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek