Ismered a magyar feltalálókat?

37

Vetélkedőt szervez a Magyar Tudomány Napjára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete, illetve a SIC Alapítvány, amelyre várják a jelentkezőket. A második alkalommal megrendezett agytorna fiatalok és játszani szerető felnőttek előtt is nyitott, központi témája pedig: magyar feltalálók és találmányaik. A rendezvény célja, hogy a magyar tudomány napján ismerjük meg jobban azokat a magyar tudósokat és feltalálókat, akik a világ számára maradandó értékeket alkottak. A vetélkedőre háromfős csapatok jelentkezhetnek november 2-ig a székelyudvarhelyi G. Caféban vagy az udvarhelyszek@emnt.org címen, a szervezők kérik előre megadni a csapat nevét és a tagok névsorát. A vetélkedő november 3-án, kedden 19 órától kezdődik a G. Caféban. A rendezvény egyik támogatója Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.