Iskola, másképp

554

Önállóság, lelkesedés, kitartás, segítőkészség, kreativitás, kíváncsiság, együttérzés, humor, találékonyság, bátorság, őszinteség, egyenesség, eredetiség, képesség az érdekérvényesítésre. Kívánatos, pozitív emberi tulajdonságok ezek, igaz? Olyanok, amelyekről azt gondoljuk, hogy segítenek a társas kapcsolatokban, az életben való érvényesülésben. Hiszen rég tudjuk, hogy önmagában a kognitív képességek, na meg a lexikális tudás nem képeznek „aranyfolyosót” ehhez, míg a magas érzelmi intelligenciával rendelkező személyek sokkal könnyebben veszik az akadályokat, sokkal inkább megvalósíthatják álmaikat, céljaikat, nagyobb valószínűséggel lesznek sikeresek az életben. Gyermekeinknek pedig valami ilyesféle útravalót szeretnénk adni mindannyian, igaz?
A felsorolt tulajdonságokat most helyezzük bele a ma iskolájába. Az új tanév első napján elgondolkodhatunk, hogy mennyire fejleszti és mennyire értékeli ezeket az erényeket. Azt hiszem, ha mérleget vonnánk, elszomorító lenne az eredmény. Mert a gyerekeink ma többnyire olyan intézményekben kezdik el a „munkát”, ahol még mindig a száraz, bemagolt, begyakorolt tudást várják el tőlük, azt mérik, azt osztályozzák, az alapján állítanak fel rangsort. Ahol tantárgyak és leckék vannak, feladatok és házi feladatok, számonkérés, lemaradás vagy versengés a jegyekért, s az élet gyakran az ajtókon kívül marad.
Szívet melengető, biztató és nagyszerű dolog látni, amikor egy-egy pedagógus, legyen az óvónő, tanító vagy épp tanár megtalálja valahogy az útját annak, hogy a tanterv, vizsgakövetelmények és egyéb iskolai mumusok közepette nevelni is tudjon. Marad ideje, energiája, hogy tanítványai emberi tulajdonságait, azokban való fejlődését is észrevegye, dicsérje, visszajelzést adjon egy jó beszólásra, egy kedves gesztusra vagy egy karakán kiállásra. Felemelő látni az olyan pedagógust, aki be tudja ismerni tévedését, aki képes elnézést kérni, mert tudja, hogy ezzel is az érzelmi intelligenciát fejleszti. Mert ő, mint modell, példát mutat, hogy a tévedést, a hibát, a mulasztást vállalni is lehet, nem feltétlenül kell hazudozásba, elkerülő utakra menekülni. Aki a konfliktusokat is képes vesztes és nyertes nélkül megoldani, valahogy úgy, hogy a bajból az egész közösség megerősödve lép tovább. Minden tiszteletem azoké a pedagógusoké, akik a gyermekeket a maguk sokszínűségében szeretik, akik a morcos, visszahúzódó, szűkszavú vagy éppen az indulatos, heves természetű fiúban is meglátják az értékeket, akik nemcsak a könnyen kezelhető, kedves tanítványok viselkedését „díjazzák”.
Nagyon tisztelem azokat a pedagógusokat is, akik úgy tudnak közösséget építeni, hogy senki nem szorul ki a peremre, senkit nem utasítanak el, mert viselkedésükkel, példamutatásukkal azt képesek sugalmazni, hogy mindenkiben van jó, mindenki ügyes valamiben, és egyformán értékes az egész csapat. Mert a rossz matekes Palika hihetetlenül segítőkész, a cserfes, nagy szájú Marika szépen olvassa fel a mesét, a feledékeny Zolika pedig jó poénjaival a legzordabb helyzetet is feloldja.
Alternatív iskolákban – például a Waldorf-intézmények­ben – a tanév végén minden gyerek és szülő többoldalas jellemzést, értékelést kap kézbe. Ott nincs osztályzás, viszont van emberismeret. A gyerekek többnyire személyesen nekik írott vagy választott verset, idézetet visznek haza, amely egyfajta visszajelzés értékeikre és elakadásaikra, illetve előremutatás a fejlődés irányába; a szülők pedig többoldalas leírást olvashatnak gyermekük beilleszkedéséről, a csoporthoz való kapcsolódásáról, a feladatokban való viselkedéséről, mozgásáról, a tantárgyakhoz való viszonyulásáról, erősségeiről, egyszóval komoly, személyre szabott visszajelzés ez a pedagógusoktól a rájuk bízott gyerek egyéves fejlődéséről.
Tisztában vagyok azzal, hogy a hagyományos oktatási rendszerben, itt, a mi iskoláinkban a legtöbb pedagógusnak erre nincs ideje, energiája, talán – elég gyakran – megfelelő képzettsége sem. De tudom azt is, hogy az osztályzat nem visszajelzés. Gyakorlatilag semmit nem mond el a gyermekről, és semmilyen módon nem járul hozzá személyisége fejlesztéséhez, a kívánatos emberi tulajdonságok kiműveléséhez.
Abban bízom, azt szeretném hinni, hogy vannak és még többen lesznek pedagógusok, akik hasonlóan gondolkodnak, és látják a jegyek, a leckehegyek mögött a gyermekeket a maguk különbözőségében, másságában, értékességében.
Ehhez kívánok bátorságot, erős akaratot, kitartást és a tanév folyamán sok-sok sikerélményt!

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.