Irodalmi bölcsőink Hargita megyében 2.

136

Agyagfalva
(Lutiţa)

Hegyi Mózes (1908–1943), költő-misszionárius, Fehéregyházán német (szász) felekezeti iskolában Georg Folberth pap-tanító neveli, majd a Bethlen Kollégium után Kolozsváron teológiát végzett, Brăilán és Galacon, majd Bukarestben lelkipásztor, Alsórákoson és Kékesen is szolgált. Összegyűjtött verseit magánkiadásban, 1930-ban jelentette meg: Rózsát dobál a lelkem címen. Végvár című munkájában a 75 éves brăilai református egyház történetét írta meg 1937-ben. Naplója, versei, tanulmányai, jellemrajzai kéziratban maradtak.

Alsósófalva, Sófalva
(Ocna de Jos)

Bíró Sándor (1907–1975), tör­ténetíró, egyetemet és teológiát Ko­lozsváron és Párizsban végzett, a Kolozsvári Református Kollégium tanára, teológiai magántanár. Az Erdélyi Fiatalok egyik alapítója és főmunkatársa, cikkei, tanulmányai itt, az Ellenzék, Kiáltó Szó, Keleti Újság és Magyar Nép hasábjain jelentek meg. Az erdélyi történelmet kutatta: A bujdosó fejedelem (1936), Mátyás király (1940), A Tribuna és a magyarországi román közvélemény (1941), Balcescu Miklós a magyar és román nép összefogásáért (1954) című művei a román–magyar kapcsolatok kiemelkedő személyiségeinek örökségével foglalkozott.

 

Bélbor, Gyergyóbélbor
(Bilbor)

Octavian Codru-Tăs­lă­oa­nu (1876–1940), szer­kesztő, az ASTRA tagja az 1902-ben megjelent Lu­cea­fărul segédszerkesztője. Erről a munkájáról számolt be Emlékezés a Luceafărul-ra című írásában. Emlékek Gogáról című művében a nagy román költő munkásságát méltatta. Az első világháború éveinek forrongó hangulatát idézte négykötetes Nemzeti zászlók alatt című művében.

 

 

 

Bencéd, Alsóbencéd
(Benţid, Bentzed)

Székely István Benczédi Székely (1500 után–1563), krónikaíró, ferences szerzetes, lelkész, Szikszón iskolamester. 1538-ban jelentette meg az első magyar nyelvű kalendáriumot, amelyben magyarul nevezte meg a hónapokat. Himnuszfordításai a középkori magyar himnusz-szövegeket közvetítették a XVI. századi énekeskönyvekhez. Zsoltárfordításai is a középkori magyar fordításokon alapulnak. Elsőként írt magyar világkrónikát: Cronica ez világnac jeles dolgairól (1556), benne a magyarok történetéről a 390. körüli évektől 1558-ig.

 

Gyallay Domokos, Gyal­lay Pap (1880–1970), író, szerkesztő, történelem–latin szakos tanár, a Kolozsvári Unitárius Kollégium történelemtanára. Az Aranyosvidék felelős szerkesztője, 1922-ben az Unitárius Közlöny újraindítója, tevékeny tagja az Unitárius Irodalmi Társaságnak, 1921-ben megindította és szerkesztette a Magyar Nép című népszerű hetilapot, megindulásától a Pásztortűz állandó munkatársa volt. Novelláinak egy része a székely nép életéből ihletődött: Firtos ördöge (1913), Ősi rögön (1921), Föld népe (1924), Rég volt, igaz volt (1925), A hegyek beszélik (1940), Egy födél alatt (összegyűjtött elbeszélései)(1943). Jancsó Elemér irodalomtörténész megállapítása szerint: „Az irodalmi népiesség Erdélyben a húszas évek elején jelentkezett Bartalis János verseiben, Gyallay Domokos, Kacsó Sándor, Nyirő József és Tamási Áron elbeszéléseiben.” Négy kiadást is megért a Vaskenyéren (1926) című regénye, melynek témáját a Rákóczi vezette szabadságharcot megelőző időkből vette, amikor a Habsburg-rendszer berendezkedett Erdélyben, s a puritán szokásokat kiszorította a „nájmódi”. „Regénye beleilleszkedik az 1920-as évek közepén Erdély múltjával foglalkozó kitűnő regények sorozatába, amelyeket többek között Kós Károly, Makkai Sándor, Gulácsy Irén és Tabéry Géza neve fémjelez” – állapította meg Gaál György.

Benczédi Pál (1883–1966), történész, műfordító, tanulmányait Kolozsváron és a manchesteri Unitarian College-ben fejezte be, középiskolai, majd teológiai tanár, akadémiai könyvtáros. Kiadta Jánosfalvi Sándor István: Székelyhoni utazás a két Homoród mentén (1941) című munkáját. Kéziratban maradt Gál Kelemen, Kanyaró Ferenc, Mikó Lőrinc életrajza. Az Erdélyi Szemle számára fordította le Rabindranath Tagore: Chitre című drámáját.

 

 

 

 

Betfalva
(Beteşti)

Tompa László (1883–1964), költő, szerkesztő, műfordító, az Erdélyi Helikon, Erdélyi Szemle, Pásztortűz, Ellenzék, Székely Közélet munkatársa, a KZST, az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. Költői jelentkezését 1920-tól számítjuk, amikor Osvát Kálmán Zord Idő című lapjában országosan ismertté tette nevét, majd 1921-ben első kötete is megjelent: Erdély hegyei közt címmel. Verseiben a kisvárosi magányban élő költő belső világáról adott számot, műveit áthatotta az erdélyi táj, a szülőföld szeretete. „Maga találta meg az egyéniségét és költészetét legjobban érzékeltető hasonlatokat, a magányos fenyőt a Hargitán és a kemény magaslati sziklát” – írta Kacsó Sándor. „Én, amíg minden omlik, összedül, / Gyökereimmel e kopár fokon / – Bús székely fenyő – megkapaszkodom, / S állok, daccal, társ nélkül, egyedül.” Diogenész lámpájával kereste az embereket, akiket a háború szennye, „az önzés, a gőg füstje, a rosszaság ködárja” borított el: „Sok rút lökés ért, orv, kemény – / De farkasok között azért / Sohasem üvöltöttem én.”

Csehétfalva, Csehérdfalva
(Ceheţel)

Izsák Domokos (1895–1977), parasztköltő, népi elbeszélő. Tehetségére Gyallay Domokos figyelt föl, verseit a Magyar Nép közölte, Tompa László biztatására elbeszélésekkel jelentkezett a Székely Közéletben. Riportjai és cikkei jelentek meg a Falvak Dolgozó Népében. Zúgnak a kövek című székely népi regénye kéziratban maradt.

Csekefalva
(Cecheşti)

Kozma Ferenc (1844–1920), író, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)levelező tagja, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagja. Ismert munkája: A Székelyföld közgazdasági és művelődési állapota (1879).

Málnási Ferenc

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.