Irodalmi bölcsőink Hargita megyében 11. (befejező rész)

170

Székelyudvarhely, Udvarhely 
(Odorheiu Secuiesc, Odorhallen,
Hofmarkt, Oderhell, Oderhen, Odjerhalen)

Szemlér Ferenc (1906–1978), költő, műfordító, a Korunk, Erdélyi Helikon, Nyugat, Brassói Lapok, Kelet Népe munkatársa, az Erdélyi Enciklopédia Kiadó megalapítója, az Igaz Szó szerkesztője, a Román Írószövetség titkára, Baumgarten-díjas, Állami Díjas. Mindig a humánum költője volt, a társadalom bajai elől a természetben és a szerelemben keresett menedéket. Az erdélyi táj szépségeit festette, és hangot adott az erdélyi magyarság súlyos közösségi tapasztalatainak is. Költői nyelvére az expresszionizmus hatott, s a szabadvers Walt Whitmann nyomán. Költői fejlődését végigkísérte prózaírói és műfordítói tevékenysége. Jelentős prózai alkotása: Augusztustól augusztusig (1964) című regénye. A mirigy esztendeje (1969) címen történelmi regényt írt, benne a XVIII. századi Brassó életének hiteles rajzát adta. Önéletrajzi regénye: Más csillagon (1939). Ötsarkú égi csillag (1959) című kötetében 37 román költőt szólaltatott meg.

Tamás Gáspár (1914–1978), költő, író, a Brassói Lapok munkatársa, a Dolgozó Nő, Világosság, Irodalmi Almanach, Utunk szerkesztője. Gazdag publicisztikai tevékenységét kötetei őrzik: Új csapáson (1954), Otthoni földön (1956), Hajnaltól alkonyatig (1960), Kaland a tavon (1965). Székely paraszthőseinek nyelvi zamata maradandó értéke mozgalmas, cselekménydús írásainak.

 

 

 

 

Hermann Gusztáv (1928–1988), helytörténész, közíró. Szülővárosa Református Kollégiumában végzett, azután a Bolyai Egyetemen magyar szakos tanári diplomát szerzett. Sajtó-főigazgatósági lektor, tanfelügyelő, majd szülővárosának középiskolai tanár. Művelődési, helytörténeti, oktatás-módszertani írásait a Korunk, Művelődés, A Hét, Tanügyi Újság, Hargita közölte. A nemzetiségi önismeret és helyzettudat hiányosságira figyelmeztetett a Mit tudunk a történelemről (A Hét 1982) című írásában.

Tarcsafalva 
(Tărceşti)

Pálffy János (1804–1857), emlékíró, az Erdélyi Híradó munkatársa, az 1841–44-i erdélyi országgyűlésen az ellenzék egyik vezére, a pesti országgyűlés alelnöke. Írásainak egy részét Magyarországi és erdélyi urak, 1–2 (1939) címen Szabó T. Attila adta ki.

 

 

Márkos Albert (1878–1949), tanulmány- és tankönyvíró. Magyar–latin szakos tanár, a Kolozsvári Unitárius Főgimnáziumban, tagja az Unitárius Irodalmi Társaságnak, az EME választmányának. Latin nyelvtan és olvasókönyvet írt, a líceumok számára Római régiségek és a latin irodalomtörténet rövid foglalata (1929) című tankönyvét adta ki.

Tordátfalva 
(Turdeni)

Boros György (1855–1941), unitárius egyházi író, középiskolai évei után Kolozsvárt és Londonban végzett, a Harward Egyetem díszdoktora, itthon teológiai tanár, unitárius püspök. Indítványára alakult meg 1885-ben Brassai Sámuel elnökletével a Dávid Ferenc Egylet. 1888-ban megindítja az Unitárius Közlönyt, amelynek szerkesztője. Dr. Brassai Sámuel élete (1927) című könyve a legterjedelmesebb Brassai-monográfia.

 

 

 

 

Zetelaka
(Zetea)

P. Boros Fortunát (1895–1952), történész, fe­ren­ces rendtartomány-főnök. Cikkeinek nagy része a fe­ren­ces rend történetével, a szé­kely­földi katolikusok hitéletével. Csíksomlyó, a kegyhely című könyvét a Pallas-Akadémia gondozta hasonmás kiadásban.

Málnási Ferenc

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.