Irodalmi bölcsőink Hargita megyében 1.

129

Hargita megye gazdag irodalmi emlékhelyekben. Most induló sorozatunkban az ismerteket és kevésbé ismerteket egyaránt bemutatjuk olvasóinknak.

Bevezetés
Mikó Imre, Erdély Széchenyije fogalmazta meg: „A múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk. Azon állunk.” Múltunk pedig egy a szülőföldünkkel.
Miért szeretjük a szülőföldünket? Mert ízesebb ott a kenyér, magasabb a mennybolt, illatosabb a levegő, erősebben zeng a hang, még a járás is könnyebben esik e földön – hát ezért.
A szülőföld szeretete, a hazafiság, népünk, anyanyelvünk és kultúránk szeretetében is jelentkezik. Az irodalmi órák – más tantárgyak mellett – jelentősen hozzájárulnak tanítványaink érzelmi neveléséhez, hazafias érzéseik formálásához. Tanulóink képet kapnak az anyanyelv szépségeiről, képszerűségéről, érzékelni tudják a szövegek művészi üzenetét. Szépirodalmunk legkiválóbb alkotásait használhatjuk fel célunk érdekében, azokat a nemzeti hagyományokban gyökerező, gazdag eszmei tartalmú, humánus műveket, amelyek kimeríthetetlen kincsesbányái a hazafias nevelésnek.
És hogy az irodalmi alkotások megteremtette emóciók tovább éljenek, gyűrűzzenek a gyermekek lelkében, nagyon fontos, hogy irodalmi kirándulásokkal kapcsoljuk össze irodalomóráinkat. Emlékmúzeumokhoz zarándokolhatunk el, ahol az irodalom Kába-kövei várnak mindnyájunkat, emléktáblák előtt tiszteleghetünk, sírhelyekre tehetünk egy-egy csokor virágot… Tamási Áron bölcsőjének megérintése, Ion Creangă szülőházának meglátogatása, Elek apó utolsó levelének elolvasása vagy a fehéregyházi Petőfi-emlékmű előtt elszavalt Egy gondolat bánt engemet… bármelyik tanuló számára kitörölhetetlen szellemi kinccsé válhat emlékei sorában. Nagy íróink nyomába eredve megismerhetjük a forrás üdítő, tiszta vizét, amely táplálta Tompa László, Lucian Blaga és Áprily Lajos verseit, Kuncz Aladár és Mihail Sadoveanu regényeit… Az Értől az Óceánig talán akkor jut el a gyerekeink lelkéig, lesz egész életükre szóló hatása, ha azt Adyfalván szaval(tat)juk el.
Ősi hagyomány bennünk a közvetlen szülőföld szeretete, emlékeink megbecsülése, ápolása, az írók szülőhelyének helyhez kötött tisztelete. De ismerjük-e, s ha igen, tiszteljük-e eléggé ezeket a bölcsőhelyeket? Tanítványainkat elvisszük-e tisztelegni az emlékmúzeumokhoz, emléktáblákhoz, s tudjuk-e azok nevét, akikre még nem emlékeztet megjelölt szülőház? Tudjuk-e, hogy lakóhelyünkön, falunkban, városunkban ki született, ki lakott ebben vagy abban a házban, amely mellett naponta elmegyünk?
Személyes élményem: már magyartanár voltam, tudtam, hogy Kölcsey Ferenc Sződemeteren született, de hogy ez a Sződemeter azonos a szilágysági (ma Szatmár megyei) Săuca faluval, hogy Kölcsey itt, Erdélyben született, csak akkor döbbent belém, amikor tanítványaimmal irodalmi-történelmi kirándulásokra indultunk. Ekkor kezdtem tervszerűen keresni, kutatni neves literátoraink születési helyét, sírhelyét, emléktábláit, emlékmúzeumát, -szobáját.
S itt az elején emelem ki azt, hogy Szent István királyunk intelmét magam is megfogadva vallom, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő… Ezért a legtermészetesebbnek vettem és tartom, hogy adattáramban az Aradon születettek között békésen egymás mellett szerepeljen Gheorghe Alexici és Kacziány Géza, a kolozsvári Reményik Sándor mellett Emil Isac, a vásárhelyi Borsos Sebestyén mellett Petru Maior, a temesvári Pavel Vlasici, Endre Károly és Franz Storch, a brassói Johannes Honterus, Ștefan Octavian Iosif és Adolf Meschendörfer, a Szatmár megyei Otilia Marchisiu, a Szeben megyei Nicolaus Olahus (akit Oláh Miklósként mi is magunkénak vallunk!). Úgy, ahogyan Ady Endre és Octavian Goga barátok voltak, ahogyan Iosif Vulcan a Kisfaludy Társaság és a Societatea de leptură tagja volt…, és a sort folytathatnám, hiszen ilyen és olyan nyelven is

„…ha perce jön csodáknak,
a mély megkondul, mintha vallana,
s a bolt alól harangtisztán kicsendül
s magasra száll az ember dallama!”

Könyvem kettős céllal született: egyrészt szakmai, szaktudományi jellegű, a jelenlegi és a jövendőbeli kollegák, nyelv- és irodalom szakosok számára. Másrészt közérdekű, népszerűsítő jelleggel, mindazoknak, akik kirándulásaik során szeretnék fölkeresni azokat a helyeket, ahol szülőház, emlékszoba őrzi az ott született író, költő műveit, alkotásait, személyes tárgyait, emléktábla figyelmeztet Rá. S ha még nincs, hát akkor az ott lakók figyelmét szeretnénk felhívni, ne feledkezzenek meg eleinkről, az előttünk járókról!
Az 1997-ben, Szegeden megjelent Irodalmi bölcsőink Romániában című könyvemet azóta bővítettem, gazdagítottam, s mivel az ott megjelent anyag akkor is gazdag volt (több mint 900 író, költő), jelen sorozatunkban csak a Hargita megyében születetteket sorakoztattam fel.
Összeállításomból az is kiderül, hogy Erdélyben kb. 20, egész Romániában csupán kb. 40 emlékmúzeum, több emléktábla, és sajnos, még több ismeretlen szülőház található. S minden ide sorolható adat, az élet előrehaladása miatt, szaporodik, gyarapodik, újabb és újabb szülőfalu, szülőház jelentkezik ebbe a sorba, kötelességünk számba venni őket! Feladatunk: szaporítani az emlékmúzeumokat, megjelölni a szülőházakat, emléktáblákkal megtisztelni nagyjainkat, és megfogadni Nicolae Iorga intését: „Emlékműveinkbe beleépül a múlt. Ha megállunk előttük, népünk történelme megszűnik megtanulandó és holnapra elfeledett lecke lenni, hanem erős lelki erővé válik, mely mindnyájunkat cselekvésre mozgósít.”

Málnási Ferenc

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.