Irigyeljük-e az angolokat?

437

Több mint tíz napja már, hogy egyhetes nyári szabadságom nulladik napján útnak indultam Kolozsvárra.
Úgy alakult, hogy Székelyszentléleken csatlakoztam az egyik mobilalkalmazással két nappal korábban „lestoppolt” fuvaromhoz. A sofőrt nem ismertem, azonban az anyósülésről legnagyobb meglepetésemre egy régi munkatársam szállt ki, akit tíz éve nem láttam. Az embernek már csak olyan a természete, hogy szeret a régi szép idők után nosztalgiázni, hát megörültünk egymásnak. Ahogy ilyenkor lenni szokott felelevenítettük a közös emlékeket, majd kölcsönösen beszámoltunk egymásnak, hogy éppen mi a helyzet velünk.
Korábbi munkatársamról kiderült, hogy ő velem ellentétben nem a magyar napokat megülni készült a kincses városba, hanem Londonba tart, délután már indult is a repülőgépe. Mesélte, hogy már lassan egy évtizede él a ködös Albionban és nem igazán állt eddig szándékában, hogy hazatérjen, csak mostanában vette fontolóra a dolgot, hogy egyre fenyegetőbbé vált a megállapodás nélküli Brexit forgatókönyve. Hatalmas emiatt a bizonytalanság a szigetországban, azok is rettegnek, hogy mi lesz a sorsuk, akik már második generációs bevándorlók Angliában.
Boris Johnson jelenlegi brit miniszterelnökről is megemlékezett barátom, nem éppen a leghízelgőbb hangnemben. A róla alkotott képe leginkább egy megalapozott, de indokolatlanul őszinte elmeorvosi szakvéleményre emlékeztetett. A politika persze unalmas téma, hamar kiveséztük, sokkal inkább érdekelt, hogy milyenek az általunk életszínvonaluk miatt némi joggal irigyelt angolok a hétköznapokban.
A derék kolléga nem is okozott csalódást, részletesen megosztotta velem tapasztalatait. Elmondása szerint idegenként beilleszkedni az angol társadalomba majdnem lehetetlen vállalkozás. El lehet éldegélni közöttük, a minőségi munkát is megbecsülik, a pénzzel sem fukarkodnak, ellenben a brit birodalmi gőg még korántsem a múlté: soha nem fognak egyenrangúnak maguk közé befogadni az angolok egy idegent.
Mesélte, hogy angoléknál az a szokás, hogyha egyik szomszéd áthívja a másikat ebédre, akkor a beszélgetés java része arról szól, hogy pocskondiázzák a harmadik szomszédot, hogy az milyen szemét alak. De itt nem állnak meg, mert legközelebb, ha bármelyikük a kibeszélt szomszéddal ebédel, akkor az épp ott nem tartózkodó szomszédot fogják kibeszélni. Addig folytatják egymás gyalázását, amíg az körbe nem ér. Ráadásul valamennyien tisztában vannak vele, hogyha két szomszédjuk találkozik, az ő hiányukban, akkor azok az ő viselt dolgairól fognak jóízűen és rosszindulatúan pletykálni.
Ebben az a félelmetes – mesélte volt kollégám –, hogy ennek ellenére nem sértődnek meg egymásra és hivatalos társadalmi érintkezések alkalmával a legudvariasabb hangnemben beszélnek még legnagyobb ellenségükkel is. Az álszentség ugyanis általános társadalmi normának számít, azt mindenkitől megkövetelik, az indokolatlan őszinteség modortalanságnak számít.
Hüledezve hallgattam a derék kolléga élménybeszámolóját. Pláne, amikor hozzáfűzte, hogy házasságot sem érzelmi, hanem inkább üzleti alapon kötnek az „átlagangolok”. A heves érzelmeknek, a szenvedélynek csak akkor engednek, ha éppen be vannak rúgva. A mámoros állapotban létrejött alkalmi szerelemi légyottok után azonban ismét csak modortalanság másnap, józanon egymás felől érdeklődni.
Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy akkor most irigyeljem-e vagy sem az angolokat. Mert igaz ugyan, hogy a pénzünk kevés és mi is gyakran összevissza hazudunk egymásnak, de legalább az álszentség nem kötelező társadalmi norma. Igaz, a tehetősebb társadalmi rétegekben azért igény lenne rá. Mégis van valami vigasztaló abban a gondolatban, hogy mi legalább néha megengedhetjük magunknak az őszinteség, az igazi emberi érzések kimutatásának luxusát. Akkor is, ha egyébként úgy áll a dolog, hogy ha nem figyelünk oda egymásra, akkor előbb-utóbb mi is egyre inkább angolokká válunk.

Kiss Előd-Gergely

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek