Iránytű a továbblépéshez

Kezdeményezés a hátrányos helyzetű fiatalokért

66

A korai iskolaelhagyás és a munkaerőpiacon való alacsony részvétel Romániában kiemelkedően magas az uniós átlaghoz képest, és a jelenség főként a sérülékeny társadalmi csoportokat jellemzi. A Gyulafehérvári Caritas új projektje, az Iránytű a munka világába az említett korai iskolaelhagyás csökkentését, a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedését és a külföldre való elvándorlás visszaszorítását célozza két Maros és öt Hargita megyei településen.

Csapatépítő programon a mentorok. Irányt mutatnak

Többszintű támogatást nyújt a projekt azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik kimaradtak az iskolai rendszerből, akiknél fennáll a korai iskolaelhagyás veszélye, illetve azoknak, akik elvégezték a tanulmányaikat, de nem dolgoznak.
A kezdeményezés 2018 novemberében kezdődött el terepfelméréssel és partnerek bevonásával, a tanintézményekben zajló tényleges munka idén ősszel indul és három évig tart. Az Európa négy országában zajló kezdeményezés hét romániai települést vont be a projektbe: Marosvásár­helyt, Ma­ros­szentgyörgyöt, Gyer­gyó­szent­miklóst, Gyergyóditrót, Szé­kely­udvar­helyt, Székely­keresz­túrt és Zetelakát.
Településenként két-két mentor csoportos és egyéni munkában foglalkozik az érintettekkel.
– A hátrányos helyzetű fiatalokkal komplex módon, a családi hátteret is figyelembe véve szeretnénk foglalkozni, igyekszünk szüleik támogatását is elnyerni. Célunk az iskola elvégzésére való ösztönzés. Pályaorientációs foglalkozások keretében a mentorokkal közösen megvizsgálják, hogy mit szeretnének dolgozni – mondta el érdeklődésünkre Füzi Imola projektkoordinátor. – Az iskolai munkát a tanárokkal való együttműködésben képzeljük el, az ő munkájukat szeretnénk kiegészíteni olyan programokkal, amelyekre már nem jut idő a tanórák kereteiben: személyiségfejlesztő foglalkozások, pályaorientációs tevékenységek, családok látogatása és szükség esetén szociális támogatás – tette hozzá Füzi Imola.
Gyergyószentmiklóson és Dit­róban Szabó Zsuzsa és Garai Levente ifjúsági mentorok kezdték el a munkát, amelyben a fiatalok feltérképezése és projektbe való bevonása, valamint az iskolákkal való együttműködés mellett fontos szerepet kap a helyi cégekkel és intézményekkel való kapcsolatrendszer kialakítása is.
– Kapcsolatot alakítottunk ki a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközponttal, az Ifitéka irodával, az önkormányzat szociális osztályával, emellett több céget is megkerestünk, amelyekkel együtt fogunk dolgozni, hogy a fiatalok számára munkahelyeket biztosítsunk. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy ezekkel a fiatalokkal megismertessük a jogaikat, hogy tudják majd érvényesíteni az érdekeiket a munkaerőpiacon is; segíteni szeretnénk nekik, hogy tudjanak eligazodni a szociális szférában – mondta el a projekttel kapcsolatos feladatait Szabó Zsuzsa ifjúsági mentor.
A tanévkezdéssel az iskolákban is elkezdődik a munka: Gyer­gyóvidéken a Fogarasy Mihály Műszaki Középiskolában és a Puskás Tivadar Szakképző Középiskolában. Itt többnyire csoportos formában foglalkoznak majd a fiatalokkal.
– A programnak köszönhetően a résztvevők lehetőséget kapnak a jövőépítésre: a mentorok meghallgatják őket, támogatást, tanácsot adnak és információt nyújtanak. Ha kialakul a bizalom, a munka sokrétű és eredményes lehet – összegezte mondanivalóját Füzi Imola projektkoordinátor.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek