Iohannis: Június 15-e után kinyitnak a bevásárlóközpontok, a magánóvodák és bölcsődék

208

Június 15-e után érvénybe lépő újabb lazító intézkedéseket jelentett be kedden Klaus Iohannis államfő.

Illusztráció

A Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában az elnök azt mondta, tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban nem nőtt jelentősen az új megbetegedések száma, de jelentős csökkenésről sem lehet beszélni, újabb lazító intézkedéseket lehet bevezetni a hónap közepétől.

– Június 15-e után kinyithatnak a bevásárlóközpontok, kivéve az ezekben működő vendéglőket és játszóhelyiségeket – fogalmazott az államfő.

Emellett engedélyezik a magánóvodák és -bölcsődék megnyitását, valamint az iskola utáni foglalkozások újraindítását.

Kevesebb korlátozással, de szükség van a veszélyhelyzet meghosszabbítására – hangsúlyozta az államelnök.

– Úgy véljük, szükséges a veszélyhelyzet meghosszabbítása (…), nem lehet folytatni jelenleg e nélkül az eszköz nélkül – jegyezte meg Klaus Iohannis.

Az államfő a koronavírus-járvány indokolta intézkedésekről egyeztetett ma Ludovic Orban miniszterelnökkel, Marcel Vela belügyminiszterrel, Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel, Nicolae Ciucă védelmi miniszterrel, Virgil Popescu gazdasági miniszterrel, valamint az országos katasztrófavédelem vezetőjével, Raed Arafattal.

HN-információ/Agerpres

 

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.