2021, január 28, csütörtök.
custom_html_banner1

Ínycsiklandó mexikói konyha

Bár azt kifejezetten sehol sem pontosítottam, hogy az eddig emlegetett és természetesen az ezután még sorra kerülő ételeket is nemcsak bemutatgatom, hanem hősiesen végig is kóstoltam valamennyit, remélem, hogy ez magától kiderült. Igaz, nagyon sok hősiességre nem volt szükségem, mert első pillanattól, az első falattól kezdve ízlett a mexikói konyha. Mint ahogyan a szívemhez nőtt arrafelé sok egyéb is, például az indiánok az összes furcsaságaikkal, de még inkább a komolykodó, néha gyerekes kedvességükkel és a szenvedéseikkel, a megélhetésért való küzdelmükkel, amelyekkel rendszeresen találkoztam. És lelkesen fogadtam azt a rengeteg új ismeretet, amely egyrészt az étkezésükhöz és ezzel együtt az innen származó növényekhez, fogásokhoz, érdekességekhez, másrészt sajátos helyzetükhöz, hagyományaikhoz, életvitelükhöz köthető. Azt már most elmondhatom, de majd külön írok róluk és mindarról, amit megtapasztaltunk, hogy nekem Mexikóban a legmaradandóbb élményem az őslakosokkal, az életükkel való igazi találkozás volt.

No de térjünk vissza a dolgainkhoz, amelyek Közép-Amerikából származnak.

Itt van mindjárt a dohány. Ez a mára a világon mindenhol elterjedt növény a belőle készülő cigaretta révén évente több mint 5 millió ember halálát okozza. Két érdekességéről magam is csak ezen az úton szereztem tudomást. Az egyik, hogy nem véletlen a származási helye, hisz a burgonyafélékhez tartozik. A másik, hogy az indiánok eredetileg kábítószerként használták. Hogy van benne mai napig valami érdekes, különleges hatás, azt szerintem mi sem bizonyítja jobban, mint az a népszerűség, amelynek örvend, annak ellenére, hogy az íze meg az illata sem kimondottan kellemes, különösen első szippantásra. Mégis, az általam talált adatok alapján a világ népességének körülbelül 20 százaléka dohányzik. Úgy tűnik, ez az arány már húsz éve fennáll oly módon, hogy a fejlett országokban csökken, miközben az elmaradottabb országokban nő a nikotinfüggők száma. A jelenségről nagyon sokat lehetne és kellene írni, de ez most nem ennek a helye.

Ezek után örömmel jelentem, hogy valami igazán közkedvelt és hasznos növény is Mexikóból származik. Ez pedig a kakaó. Ha másért nem, de már ezért megszerettem volna azt az országot. Mert a csokoládé igazi kedvencem, mióta az eszemet tudom. Illetve már azelőtt is az volt, csak én nem tudtam.

A kakaó fán terem, a virágja gyönyörű, az orchideára emlékeztet, és nagy csokrokban lóg le a fáról, a gyümölcs pedig hosszúkás, amerikaifutball-labda formájú, kemény külsejű, a burok kávéhoz hasonlító kakaómagokat zárja magába. Közép-Amerikában ősidők óta létezett a vadonban, de még az ott élő maják is csak i. sz. 600 körül kezdték el termelni és használni a Yukatan-félszigeten. Később az aztékok is átvették és lelkesen fogyasztották. Egy „xocoatl” vagy „chocoatl” nevezetű italt készítettek a kakaóbabból. Mexikói indián nyelven ez a szó habosvizet jelentett, mert így, folyékony halmazállapotban fogyasztották. Hiedelemviláguk szerint ilyen különlegességgel élnek az istenek a Paradicsomban, maga a kakaóbab pedig a levegő istenének az ajándéka volt a Földnek, az embereket áldotta meg vele. A betörő spanyolok ilyen formában ismerték meg a növényt és a belőle készülő csokit. Állítólag Montezuma azték király ezzel kínálta Cortest, mikor először találkoztak. Ez az ital távolról sem azonos azzal, amit ma mi csokoládéként tudunk és szeretünk. Miután hazahozták a spanyolok, itthon is az eredeti, indián csokoládét a titkos recept alapján készítették és méregdrága luxuscikknek számított még sokáig. Nagyjából a tizennyolcadik században jutottak el oda Nagy-Britanniában, hogy ugyanúgy lehessen a kávéházakban meginni, mint egy csésze feketét. Az általunk kedvelt szilárd csokoládé csak 1842-ben jelent meg a Fry cég jóvoltából és több mint harminc évvel később a Nestlé készítette az első tejcsokoládé-szeleteket. Európában azóta is újabb és újabb, egyre finomabb és különlegesebb csokoládéfélék jelennek meg. A Nestlé különben nemrégiben jelentette be, hogy olyan természetes előállítási módot talált, amellyel a kakaóbabból a saját édességével, cukor hozzáadása nélkül képes finom csokoládét gyártani. Ha ezt forgalomba hozzák, akkor tulajdonképpen visszatértünk az eredetekhez. A mexikói csokoládé ugyanis mai napig így készül. Kemény, de nagyon aromás, bár számunkra kissé szokatlan az íze. Arrafelé nem ismerik a mi nagy felfedezéseinket, a milliófajta csokoládékülönlegességet és nem is nagyon izgatja őket, ha jól vettem észre. A kakaót ellenben rendszeresen használják az ételeikhez, különösen a különböző mártásokhoz, a molénak pedig egyik alapösszetevője. És persze isszák, az utcán is, ahol, ha kell, helyben állítják össze a megfelelő ízesítésű, fűszerezett csokiitalt.

De ezzel még nem fejeztem be a kedvenceimet. Mert Mexikóból származik az avokádó is, amelyet bár ma már sokan szeretünk, mégis, valljuk be, hogy még a nagy decemberi változások után is el kellett egy bizonyos időnek telnie ahhoz, hogy nálunk egyáltalán megjelenjék, és még több azután is, hogy népszerűvé váljék. Közép-Amerikában azonban már 5000 évvel ezelőtt fogyasztották. Magas fákon terem és a babérfélék családjába tartozik. És itt jegyzem meg, hogy ezeket a rendszertani besoroláskat nem okoskodásból, hanem érdekességként említem, mert lehet, hogy mások mindezeket már rég tudják, nekem azonban újdonságszámba ment. Az ott töltött két hét alatt az avokádó az asztalok állandó lakója volt, és rendszerint vettem is belőle, mert az ilyen egzotikus konyhák esetén rendszerint mindig mindent végigkóstolok a legtöbb étkezés alkalmával, mert rendszerint svédasztalos reggelik, ebédek vagy vacsorák vannak. A belőle készült guacamole nemzeti eledelük, azték eredetű és avokádóból készült krémet, pikáns, sokféleképp felhasznált ételt jelent. Tulajdonképpen ez szivárgott be hozzánk is és készítik sokan, anélkül, hogy így neveznék meg. Ebbe az avokádón kívül csilipaprika, paradicsom, fokhagyma vagy hagyma, vagy mindkettő, citrom vagy lime leve, koriander és só kerül. Az összetevőket lehet csak jól összekeverni, de pépesítve is szokták fogyasztani, alkalomtól, helytől, gazdasszonytól függően. És ugyanígy, főként ízlés szerint, fel lehet szolgálni mint mártást, vagy salátaként húsok mellé, lepényre kenve vagy mártogatósnak. Most is ott lapul kettő a hűtőmben. Holnap elkészítem, és egy korty tequilát is fogyasztunk majd előtte. A következő alkalommal beszámolok majd arról, milyenre sikerült a guacamole és hogyan készül a nemzeti italuk.

 

Kapcsolódó cikkek:

14,356RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb