2021, január 21, csütörtök.
custom_html_banner1

Ingyen csobbanhatnak a babák

Életbe lépett a csíkszeredai önkormányzat azon határozata, mely szerint bérmentesen használhatják a Csíki Csobbanót azon 3 év alatti gyerekek, akiknek szülei csíkszeredai lakosok és a bejáratnál felmutatják a születési bizonyítványt.

Népszerű a gyermekek körében az uszodai program. A picik is bekapcsolódhatnak
Népszerű a gyermekek körében az uszodai program. A picik is bekapcsolódhatnak

A tegnapi babaúszás alkalmával már több szülő igénybe vette azt a kedvezményt, mely szerint a három évnél fiatalabb gyerekek ingyen léphetnek be a Csíki Csobbanóba – tudtuk meg Bíró Lászlótól, az uszodát üzemeltető Csíki Fürdők Kft. igazgatójától. Hozzátette, a kedvezmény bevezetéséről a városi tanács döntött szeptember 25-i ülésén, azonban csak három héttel később tudták alkalmazni, mivel ennyit késett a határozat eljuttatása az uszoda üzemeltetőihez.
Bíró László kifejtette, a határozat értelmében azon három év alatti gyerekek jogosultak a bérmentes használatra, akiknek szülei igazolni tudják, hogy csíkszeredai lakosok, és fel tudják mutatni a bejáratnál a gyerek születési bizonyítványát. A kedvezmény érvényes a kedd délelőttönként szervezett babaúszásra, illetve azon kívül is, a kísérő szülőnek természetesen meg kell vásárolni a 12 lejes belépőt vagy a bérletet, és a még nem szobatiszta babák számára kötelező az úszópelenka használata.
A határozattervezetet Lázár Anna önkormányzati képviselő kezdeményezte. Lapunknak elmondta, környezetében több fiatal szülővel beszélgetett, akik drágállták, és igazságtalannak tartották, hogy a három év alatti gyerekeknek is belépőjegyet kell váltani a Csíki Csobbanóban, holott az uszodák és fürdők általában ingyen engedik be a babákat. Lázár Anna kifejtette, a kismamáknak idejük is van, és szívesen vinnék úszni a babákat, és ezzel az intézkedéssel is szeretnék úszásra ösztönözni a város lakosságát, a gyerekeket hozzászoktatni a vízhez, és elindítani az egészségesebb élet felé.

Háromszéki Eszter

Kapcsolódó cikkek:

14,341RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb