Induló beruházások, községszépítő program

Virágzó Csomafalva

45

Virágzó Csomafalva elnevezéssel községszépítő programot indított a település polgármesteri hivatala. A lakók igénylései alapján 400 háztartás számára adtak virágokat, azzal a feltétellel, hogy közterületre ültetve azokat, hozzájárulnak ezáltal a község szépítéséhez. A községben ugyanakkor különböző beruházások folytatódnak, illetve kezdődnek el a héten: a községi utak aszfaltozása és a járdaépítés mellett megújul a polgármesteri hivatal, és kezdetét veszi a szennyvízhálózat kiépítése a település turisztikai övezetében.

Szétosztották a palántákat, hogy virágozzon Csomafalva            Fotók: Gyergyócsomafalva Polgármesteri Hivatala

A május elején meghirdetett Virágzó Csomafalva községszépítő program kapcsán élénk érdeklődés és pozitív hozzáállás volt tapasztalható: 400 háztartás jelentkezett, hogy részt vesz a kezdeményezésben . A vállalkozókedvűek négy virágfajta közül választhattak; az önkormányzat közel hatezer virágtövet, valamint tápföldet biztosított a program révén, cserébe gondoskodást kérve az érintettektől.
– Hétvégén, a meghirdetett program szerint a település öt pontján lehetett átvenni a növényeket munkatársainktól. A lakók jegyzőkönyvet írtak alá, ebben vállalták, hogy gondoskodnak a növényekről és közterületre – járda melletti részekre, sánc szélére – ültetik, ezáltal hozzájárulnak egy színes, gondozott falukép kialakulásához – fogalmazott Márton László Szilárd polgármester.
Azok a lakók, akiknek az utcájában éppen aszfaltozás, illetve ahhoz kapcsolódó előkészületi munkák vannak folyamatban, ideiglenesen az udvarra is elültethetik a virágokat, ha a modernizálás befejeztével áthelyezik azokat a kapu előtti részre. A településen ugyanis 14 községi utat modernizálnak kormánytámogatásból, összesen 5,8 millió lej értékben.

Tizennégy községi utat modernizálnak

Több falurészen van folyamatban az utcák modernizálása: van, ahol már befejeződött az aszfaltozás, máshol az előkészítési résznél tartanak. Az alapréteg leterítése a héten két utcában valósul meg, emellett a község egyik legforgalmasabb utcájában a régi aszfaltréteget eltávolították, és elkezdődött az alap építéséhez szükséges ásás, 50 cm mélyre – mondta el a községvezető.
A gyergyószéki településen ezen a héten két új projekt kivitelezése kezdődik el: európai uniós forrásokból a Lok és a Veresvirág turisztikai övezetekben lehetőség nyílik a szennyvízhálózat kiépítésére.
Ma adjuk át a terepet a kivitelezőnek: a terv szerint a hálózat lefektetése, az átemelő pumpák modernizálása, illetve cseréje történik meg – árulta el Márton László Szilárd.
Ugyancsak ma kezdődhet el a polgármesteri hivatal felújítása: az épület külső szigetelésével, a nyílászárók cseréjével és a tetőtér beépítésével biztosítanak több férőhelyet és korszerűbb munkakörülményeket az intézményben.

Boncina-Székely Szidónia

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek