Indul az új évad a Figuránál is

Gazdag színházélet várható Gyergyószentmiklóson

206

Hat bemutatóval, számos vendégjátékkal, tíz műsoron maradó előadással, és a dance.movement.theater tánc- és mozgásszínházi fesztivál hetedik felvonásával várja nézőit az új évadban a gyergyó­szent­mik­lósi Figura Stúdió Színház. Az évadnyitó bemutatót szeptember 6-án, csütörtök este tartják, amikor a Három nővér című előadást tekinthetik meg a színházkedvelők. Idén is lesz gyermek- és ifjúsági bérlet, a társulat pedig korosztályonként más-más előadáscsomagot kínál a fiataloknak. Albu István igazgató a visszatérők évadának nevezte az előttük álló időszakot, mert több olyan rendező szerepel a repertoárban, aki nem először dolgozik a Figuránál.

Albu István és munkatársai. A Három nővérrel indul az új idény Fotó: Kertész László

Albu István rendezésében Csehov klasszikusával, a Három nővér című előadással indítja új évadát a Figura, a második bemutatót pedig a díjnyertes rendező, Nagy Botond koordinálja, aki ezúttal Tenessee Williams A vágy villamosa című drámáját adaptálja a Figurára.
Ismét megszervezik a dance.movement.theater elnevezésű tánc- és mozgásszínházi fesztivált, amelyre október 16–21. között kerül sor. Albu István igazgató a tegnapi sajtótájékoztatón rámutatott: összetett programmal készülnek az eseményre, amely a hazai és a külföldi társulatokat felvonultató előadások mellett koncerteket, műhelymunkát és könyvbemutatót is tartalmaz majd.
Szilveszteri produkciója is lesz idén a Figurának, amikor is Martin McDonagh Macskabaj című komédiáját adják elő. A tájékoztatón elhangzott: élőzenés előadás lesz, hisz a darab koprodukció a No Sugar zenekarral.
A 2019-es évet szintén koprodukcióval kezdik: Barabás Árpád rendezésében Mike Leigh Abigail bulija című darabját mutatja be a Figura Stúdió Színház közösen a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a Csíki Játékszínnel. Az évadot a Füst munkacímet viselő produkció ősbemutatójával folytatják Goda Gábor rendezésében, az utolsó bemutató pedig a gyermekeknek szól, Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című meséjét Dávid A. Péter rendezésében tekinthetik meg a legkisebbek.
Elhangzott: a bemutatók mellett számos vendégszereplés lesz az évad során, ugyanakkor az előző évadok tíz jelentősebb előadása is műsoron marad. Mint mondták, erre az évadra is lehet gyermek- és ifjúsági bérletet váltani, amely hat korcsoportban, összesen tizennégy előadást tartalmaz.

Boldogságkeresésre hív a Három nővér
Csütörtökön 19 órakor kezdődik az évad első bemutatója, szeptember 8-án, szombat este 7-től pedig szintén előadják a Három nővér című darabot. Albu István színházigazgató, a darab rendezője megjegyezte: a menni vagy maradni kérdés egy kisvárosban is felmerül, és ugyanerre a boldogságkeresésre épül az előadás is. Hozzátette, mindenki számára nagy falat, azonban olyan társulatuk van, amely ezek után bármibe képes belevágni. Érdekességnek számíthat, hogy az előadás négy felvonását négy különböző helyszínen játsszák, ebből kifolyólag egyszerre 50 személynek tudják játszani a darabot.
A szereposztásnál elhangzott, hogy Pignitzky Gellért távozott a társulattól, helyette pedig az a Szilágyi Míra érkezett a Figurához, aki korábban, vendégszínészként többek között a Phaedrában is játszott.
A történetben Irina, Olga és Mása csendes vidéki környezetben élnek együtt fivérükkel, Andrejjel, azonban mind visszavágynak Moszkvába. Hogyan és meddig lehet létezni ott, ahol minden apró történést beleng az apa és egy olyan moszkvai gyermekkor emléke, amely az évek múlásával halványodni kezdett? Erre igyekszik választ találni a Három nővér.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.