Indul a polgármesteri tisztségért Ráduly Róbert Kálmán

50

Ráduly Róbert Kálmán becsületből lemondott polgármester az RMDSZ színeiben jelölteti magát Csíkszereda polgármesteri tisztségére – így jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Füleki Zoltán, a Szövetség városi szervezetének elnöke, hogy Ráduly mégis vállalna új mandátumot, és azt az RMDSZ színeiben akarja megszerezni június 5-én. Borboly Csaba, a Szövetség eddigi csíkszeredai polgármesterjelöltje visszalé­pett, és az RMDSZ megyei tanácsi listavezetőjeként vesz részt a kampányban.

Bejelentés. Mégis régi-új polgármestere lehet a megyeszékhelynek Fotó: László Róbert
Bejelentés. Mégis régi-új polgármestere lehet a megyeszékhelynek Fotó: László Róbert

Mégis Ráduly Róbert Kál­mánt indítja jelöltjeként a csíkszeredai polgármesteri tisztségre az RMDSZ – jelentette be Füleki Zoltán, a Szövetség városi szervezetének elnöke pénteken. A változás némiképp meglepetést jelent, eddig ugyanis – március 8-i bejelentésével – Borboly Csaba megyeitanács-elnök volt a Szövetség csíkszeredai első számú és egyetlen jelöltje. Füleki Zoltán szerint Ráduly egy nappal korábban – csütörtökön – jelezte, hogy indulna újabb mandátumért, egyben felhatalmazva őt arra, hogy döntését nyilvánosságra hozza. A csíkszeredai Városházán tartott sajtótájékoztatón Ráduly nem volt jelen személyesen, újságírói kérdésre adott válasz szerint veterán tájfutóversenyre utazott Hunyad megyébe.

Borboly visszalépett
Az RMDSZ – az SZKT és a VKT által elfogadott – jelöltállítási szabályzata értelmében március 15-én volt a jelöltállítási határidő az idei helyhatósági választásokra. Borboly Csaba, látva a kialakult áldatlan állapotot, vállalta a polgármesteri jelöltséget, azonban mindvégig fenntartotta azt, hogy ha Ráduly Róbert Kálmán is bejelenti indulását, akkor ő visszalép – emlékeztetett a sajtótájékoztatón Füleki Zoltán és Bors Béla, a városi RMDSZ elnökségi tagja. Füleki Zoltán kifejtette, köszöni a megyei tanács elnökének, hogy felvállalta a jelöltséget, és az azóta folytatott munkát is. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Borboly által a lakosságtól összegyűjtött, a megoldandó problémákat listázó információk hasznosak lesznek, amikor összeállítják a programot és a választási stratégiát – ezért is köszönettel tartoznak a korábbi jelöltnek. Borboly Csaba egyébként szintén nem vett részt személyesen a bejelentésen.
A megyei önkormányzat elnöke Facebook-oldalán erősítette meg, hogy betartja ígéretét. „Köszönöm mindazoknak, akik támogattak, meghallgattak az elmúlt hetekben, de mindenki tudta, hogy indulásom feltételes, Ráduly Róbert indulása esetén érvényét veszti. Meggyőződésem, hogy nem volt hiábavaló, nem volt fölösleges a jelöltségem, sőt az adott helyzetben az egyedüli helyes lépés volt, ugyanis véget vetett a találgatásoknak, a szóbeszédnek, tiszta helyzetet teremtett az RMDSZ szempontjából a június 5-i helyhatósági választásokra való felkészülés tekintetében Csíkszeredában. Mindazon beszélgetés, egyeztetés, amelyet városunk több száz, több ezer polgárával folytattam az elmúlt hetekben, nem vész kárba, ugyanis a csíkszeredai polgárok véleménye, javaslata, ahogy ígértem, be fog épülni az előválasztásokat követően kialakuló RMDSZ-es csapat programjába és RMDSZ-es tanácsi többség esetén végre is lesz hajtva” – írta. Hozzátette, Ráduly döntését követően a tanácselnöki munkája mellett az RMDSZ megyei tanácsi listavezetőjeként bekapcsolódik a megyei RMDSZ-kampány előkészítésébe.

A felmérések szerint Ráduly a favorit
A csíkszeredai RMDSZ-szer­vezet elnöke kiemelte, hogy március 15-én, a jelöltállítás határidejekor Ráduly még akadályoztatva volt, mivel hatósági felügyelet alatt állt, amit március 18-án oldottak fel. Azóta viszont több alkalommal felkereste őt a Szövetség elnöke, Kelemen Hunor is, kérve, hogy induljon a választásokon – mondta Füleki. Hozzátette, meggyőződése, hogy Ráduly indulása indokolt és pozitív, különösen, mivel a lakossági felmérések során is azt tapasztalták, hogy az elsöprő többség ismét őt szeretné polgármesternek. Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: szerinte a folyamatban lévő büntetőjogi per nem akadályozhatja meg Rádulyt abban, hogy újabb polgármesteri mandátumot szerezzen, külön tekintettel arra, hogy az ügy érdemi törvényszéki tárgyalása még el sem kezdődött, és a jogerős ítélet meghozataláig feltételezhetően még évek telnek el – addig is Rádulyt teljes mértékben megilleti az ártatlanság vélelme.

Támogató aláírásokat várnak
Mától már aláírhatók az új jelölt indulását támogató ívek az RMDSZ Petőfi utcai székházában, a területi irodában, de sátrak felállítását is tervezik, ugyanis – Füleki szerint – bár elégséges lenne 500, ennek tízszeresét, 5000 aláírást terveznek összegyűjteni, mivel az aláírásgyűjtéssel nemcsak a választáson való indulás egyik kritériumát akarják teljesíteni, hanem az akciót szolidaritási kampánynak és üzenetnek is szánják.

AZ MPP reagált
A Magyar Polgári Párt csík­szeredai szervezete közleményben reagált a bejelentésre. Mint írták, sajnálattal veszik tudomásul, hogy a csíkszeredai RMDSZ-t nem érte utol a változás szele. „Ugyanakkor üdvözöljük, hogy az előválasztásokra való tekintet nélkül a lehetőségek közül a Város szempontjából talán a jobbik lehetőséget választották, és erőt és egészséget kívánunk Ráduly Róbert Kálmánnak a megmérettetéshez” – közölték. Az MPP február közepén jelentette be saját jelöltjét, Bokor Mártont a csíkszeredai városvezetés élére.

Háromszéki Eszter

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.