Így van ez rendjén

12

„Úgy szöknek az évek,
mint a tűnő álom,
Szárnyukat megkötni hiába próbálom.”

Domokos névnap volt au­gusztus 4-én, s arra a napra tűztük ki a lakodalmunkat is. Aznap volt a 86. névnapom és a 64. házassági évfordulónk is. E kettős ünnepet 64 éven át tartottuk. Ez teljesen rendben is van, sporttal, egészséges táplálkozással, sok mozgással, természetes módon próbáltunk fiatalosnak maradni.
Mindenki szereti, ha megnézik, csinos, fiatalos, jó alakja van, akár éveket letagadhat a korából. De belül, a tudatunkban ott motoszkál folyamatosan, hogy ez is változni fog, ahogy telnek az évek, és nem tehetünk ellene semmit. Minden kornak megvan a maga szépsége. Öregedjünk meg szépen, méltósággal. Öltözködjünk úgy, hogy fiatalos legyen, de ne csináljunk bohócot magunkból. Gondoljunk hálával, hogy megérhettük korunkat, sajnos sokaknak nem adatik meg még az sem, hogy a középkort megérjék.
Sajnos én is elveszítettem a feleségem 82 éves korában, de az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. Azok, akik magányosak egyedül, rendszerint kapcsolatokba menekülnek, hogy mástól várjanak boldogságot. No de ilyen esetben hogyan tudnál te mást boldoggá tenni, ha még magadat sem képes, magaddal sem érzed jól magad. Hogy tudnál komoly ütemben fejlődni, ha mindig társaságra van szükséged, ha figyelmed mindig kétfelé irányul. Egy olyan ember, aki folyton csak a külső hangokat képes meghallani és a belsőkre kevés időt szentel, sohasem fogja igazán megismerni önmagát. Néha szükség van rá, hogy több időt töltsünk egyedül, mert csak akkor tudjuk meg, hogy kis is vagyunk, és mit szeretnénk az élettől.
A visszavonulás arra is kötelez, hogy felismerjük, ki tart ki mellettünk, és ki nem. Lesznek, akik megértenek és lesznek, akik elfordulnak tőlünk. A végén ki kell alakuljon egy kicsi, de őszinte baráti társaság. Inkább legyen két őszinte barátom, mint 30 semleges.
Érdemes rájönnünk arra, hogy mi tesz minket boldoggá. Ez nem következhet be addig, míg a társadalmi normáknak élünk. Egyedüllétünk alatt szárnyakat kapunk, új hobbikat találunk, megvalósítjuk mindazt, ami bennünk volt, de elnyomtuk, mert úgy gondoltuk, hogy nem lényegesek. Míg gyermekek voltunk, mertünk álmodni és célokat kitűzni, de ez idővel elhalványult. Felnőttként is megtalálhatjuk a célunkat, ami értelmet ad életünknek. Ehhez ne féljünk egyedül lenni, helyette barátkozzunk meg a gondolattal, hogy milyen csodákat is tartogat számunkra a hátralévő idő.

Özv. Mihály Domokos, ny. ig. tanító, Kászonújfalu

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.