vasárnap, november 29, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Időgát – a lövéteiség könyve

Csíkszeredában is bemutatták tegnap este Lázár Anna Időgát. Lövétei mementó című kötetét. A jelenleg Budapesten élő, de a „Lövétéről induló és oda mindig visszatérő” szerzőt Hadászi Gabriella konzul mutatta be, majd ismertette a tavaly szeptemberben, önerőből kiadott könyv létrejöttének körülményeit. Ezután Takács Éva méltatta a szerzőt. Mint mondta, ő soha nem szakadt el a szülőföldtől, így ez a kötet tulajdonképpen az otthonlevés könyve, amelyben olyan értékeket mutat meg, amelyekhez a ma embere igazodhat. A szerző nem akart soha szabadulni attól a köteléktől, amit a székelység jelent. A könyvben pedig lövétei emberek szólalnak meg őszintén, sorsok nyílnak fel az olvasó előtt. Takács Éva részleteket is felolvasott a könyvből, amelynek végén úgy összegzett, hogy minden szereplő a saját történetével a szülőföld, Lövéte indítóerejét hangsúlyozza. Lázár Anna elmondása szerint a könyv megírásához az attól félelem adott neki indíttatást, hogy a szereplők történetei a feledés homályába veszhetnek. Mint mondta, mindegyik alany könnyen megnyílt neki, szívesen meséltek, amire az lehet a magyarázat, hogy a hagyományos falusi közösségekben semmi sem titok, ezért vannak ragadványnevek, amelyeket az emberek fel is vállalnak. Hozzátette, minél többet utazott a világban élete során, annál jobb lövétei lett. A beszélgetés után a jelen lévő érdeklődők tették fel kérdéseiket a szerzőnek.

Márk Boglárka

Fotó: László F. Csaba

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb