Idő és tér rétegei között

72

A Kalot olvasóklub havonta egy-egy kötetet ajánl olvasásra. Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae IV.
A föld állatai című kötetét Bodó Julianna ismerteti.

Úgy tűnik, Kelet-Európa nehezen tud szembenézni közelmúltjával. Inkább elfelejtené azt. És a felejtés valóban működik: a mindennapokban kevés olyan mérlegelő, értelmező narratívával találkozunk, amely a töprengés, a reflektálás igényével emlékezne a hetvenes-nyolcvanas évekre. Az irodalom viszont egyre gyakrabban próbálkozik az értelmező felidézéssel: konkrét tér- és időbeli paraméterek közé ágyazott történetek által járja körül a rendszerváltás előtti évtizedeket. Parabolákat, valósághű töredékeket, egymásba fűzött kis eseményeket vagy nagyobb ívű történeteket olvashatunk, amelyekben ráismerhetünk a korszakra és a helyszínekre, a tárgyakra, a szavakra, a gesztusokra. A mentalitásokra és a magatartásokra. Felismerni vélünk néhány figurát, talán láttuk őket hajdanán, vagy valaki hozzá hasonlót, aki képviseli ma számunkra a már típusokba, kategóriákba sorolható egykori valóságelemeket. Olvastunk az olvasóklubban Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Vida Gábort, megismertük a román Cărtărescut, a bánsági sváb Herta Müllert… és legutóbb Láng Zsolt egyik regényét is, A föld állatai címűt. Egyre gyűlnek tehát bennünk azok az olvasmányélmények, amelyek által egy megélt, felismerhető, de az irodalom sajátos megjelenítési módozatai által megalkotott/újraalkotott múlt rajzolódik ki előttünk. Ami az említett szerzők majdnem mindegyikében közös: a diktatúra világát egy azt megélő gyermek látószögéből mutatja meg. Nem gyermeteg, nem naiv, de nem is az utólag bölcsre formált gyermeki tisztánlátás és őszinteség szövegei ezek (talán Dragomán Máglyája jelent némileg kivételt a mágikus képességekkel rendelkező főszereplő okán), inkább az a gyermeki állapot, amely úgy van benne a világban, hogy egyszersmind kívülről is képes szemlélni azt.
Láng Zsolt Bestiárium Transylvaniae regénysorozatának negyedig darabja A föld állatai címet viseli. A nyolcvanas évek Romániájában vagyunk, egy erdélyi városban, ahol a fizikai tér egymásra rakódott rétegei mintha az idő rétegeinek felelnének meg. De nemcsak a múlt különböző korszakai fedik be egymást, szinte megközelíthetetlenné téve azokat a jelen számára: ezeknek a rétegeknek, tér- és idősíkoknak lakói is vannak – ők lesznek a hely és az idő bestiáriuma: olyan állati lények, amelyeknek természetrajzához erkölcsi normák kapcsolódnak, és jelentéseket hordoznak, amelyek vagy eleve ismertek az olvasó számára, vagy a regényben épülnek ki. Így jelenik meg a patkány, a kutya, a ló, a róka – a megélt korral párhuzamos világokban élnek, néha világos, máshol megfejtésre váró, rejtett jelentések hordozóiként. A regénybeli bestiárium lakói elmosódottabb szerepet kapnak az emberszerepekhez képest (netán őket is soroljuk a bestiáriumba?): a regény legfontosabb alakjai középiskolások a nyolcvanas évek végén. Az ő szemükkel (főleg a főszereplő Bori által) látjuk a diktatúra világát, ahol – és itt jönnek a ráismerések – az életutak sokfélesége rajzol ki egy már széthullóban lévő társadalmi szerkezetet. Van, aki a recsegő eresztékeket feszegeti, és van, aki épp reménykedve kapaszkodik azokba, bízva, hogy még sokáig ellenállnak. Van, akinek a bornírtság biztosítja a szerény kis karriert, és van, akit a mindennapi apró előnyök ügyes kihasználása lendít túl a napi megélhetési gondokon (amikor például a pártkantin élelmiszer-készletét dézsmálja óvatosan). A konjunktúralovagok ilyen mondatokat szónokolnak: „Elvtársak, tudnotok kell, hogy a történelem először a történelem során kiment az utcára, és felemelte az élet lozinkáját.” A siker garantált, közben pedig – ugyanannak a térnek és időnek párhuzamos világában – a diákok ásítoznak, Bori pedig kicsit megborzong, hogy „miképpen is lesz a dolog Sebével”. Nemcsak a Nagy Történelem – amelyet akár naponta átírnak – eseményeinek új és új jelentései rakódnak egymásra, hanem az egyéni kis történetek is hasonlóképpen működnek. Mint Oszi bácsi és Kamill bácsi esetében, akik között egyértelmű, hogy „van valami”. 1989-ben Oszi bácsi bicikliőr a város egyik terén, a választékos úriember Kamill bácsi minden adódó alkalommal nagyot köp feléje (néha talán rá is). Hazugságok, elhallgatások, megfélemlítések, a sötét gyűlölet meg a tehetetlen düh rétegein kell átlábalnunk (mint a város alatti bűzös kanálisrendszeren), hogy megfejtsük a titkot: ötven évvel azelőtt Kamill bácsi munkaszolgálatos volt, Oszi bácsi pedig keretlegény.
De nem tudunk áthatolni minden rétegen. Nem tudunk felfejteni minden történetet. Ásítozunk közben, és gondolunk erre-arra, miközben igyekszünk nem figyelni, miképp rakódnak terünkre és időnkre újabb rétegek, hogyan születnek újabb jelentések.
Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae IV. A föld állatai. Kalligram, Pozsony, 2011

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.