Idén három megvalósult projektet is díjaztak: Egyre népszerűbb a Zöldövezet-program

92

Tizenötödik alkalommal hirdette meg a Zöldövezet-programot tegnap Csík­sze­re­dában a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány. Ebben az évben megemelt összeg, mintegy 800 ezer lejes keret áll a program rendelkezésére. A zöldövezetek kialakításáért és a természetvédelmi területek népszerűsítéséért elnyerhető támogatásokra a civil szervezetek, illetve magánszemélyek február 20-ig küldhetik el pályázataikat. A tegnapi sajtótájékoztató keretében díjazták is az elmúlt év legjobb projektjeit.

Tizenötödik kiadásához érkezett a Zöldövezet-program. Emelt összegekre lehet pályázni      Fotó: László F. Csaba

A sajtóesemény kezdetén Camelia Ene, a Mol Románia ügyvezető igazgatója értékelte az elmúlt 14 év eredményeit: a Zöldövezet-program keretében 2006-tól összesen 620 projektet támogattak közel 7 millió 500 ezer lej értékben. A projektekben majdnem 240 ezer ember vett részt, kisgyerekektől a felnőttekig. 551 ezer négyzetméternyi zöldövezetet építettek és újítottak fel, 168 ezer fát, cserjét és virágot ültettek el, 107 tanösvényt hoztak létre a védett területeken, 141 Junior Ranger tábort szerveztek, valamint 2500 környezeti nevelési tevékenységet valósítottak meg.
Ebben az évben másképp alakultak a dolgok: a zöldövezetek kialakításáért nemcsak egy, hanem két egyesület vehette át a 10 ezer lej értékű díjat. A legjobbnak, legeredetibbnek minősült városi kategóriában a karácsonkői Petru Rareș Szülők Egyesület és a dési Piticot Egyesület, illetve természetvédelmi terület kategóriában a Biológiai Diverzitás Konzerválásáért Egyesület (ACDB) munkája. Az elért eredményeket mindhárom nyertes egyesület bemutatta a jelenlévőknek.
Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója elmondta: összességében a 2019-es is kitűnő év volt a programok számára. Közel 700 ezer lej értékben 51 projektet finanszíroztak, és 16.500 személyt sikerült bevonni különböző városi zöldövezeti felújításokba, illetve a védett területekhez kapcsolódó projektekbe. 65 ezer négyzetméternyi zöldfelület újult meg és ezek keretében majdnem 7 ezer fát, cserjét, illetve dísznövényt sikerült elültetni. A természetvédelmi programon keresztül összesen 215 környezetvédelmi, ökológiai nevelési tevékenységet sikerült lebonyolítani. 18 Junior Ranger tábort szerveztek és 6 tematikus ösvényt hoztak létre.
Az év végi elemzést követően a programok szervezői egy új döntést hoztak: a költségek növekedésére tekintve az idén 100 ezer lejjel több pénz áll a pályázók rendelkezésére. Mint megtudtuk, ez nem azt jelenti, hogy több projektet finanszíroznak, hanem tudatában vannak a különböző gazdasági, társadalmi változásoknak, ezért növelik a pályázatok pénzbeni keretét. Mindkét, a zöldövezetek kialakításáért és a természetvédelmi területek népszerűsítéséért programban megemelik a maximális megpályázható összeget, így a zöldövezetek esetében a megpályázható összeg 11 ezer lej lesz, illetve a védett területeket érintő projektben pedig 26 ezer lejre emelkedik ez az összeg. Mindkét esetben ezután is nagy hangsúlyt kell fektetni a közösség bevonására, illetve szem előtt kell tartani a pályázati határidőt, amely 2020. február 20-án 16 óra lesz.
− Látva ismét ezeket a munkákat, látva azt, hogy 10 ezer lejből mennyi mindent elértek, hihetetlen. Életemben már több millió ehhez hasonló projektet láttam, sok esetben több ezer eurós támogatás állt azok rendelkezésére és ilyen sok mindent nem tudtak megvalósítani. Ez jelenti azt, hogy nem a pénz a siker kulcsa, hanem a szívvel-lélekkel elvégzett munka.

Szilágyi Dalma-Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek