Idén Csíkszereda ad otthont a vándorkiállításnak: Kisállatokat versenyeztetnek

27

A négyévente megrendezett Székely vándorkiállítás az erdélyi tenyésztők munkáját hivatott bemutatni a nagyközönségnek. Idén több mint nyolcvan kiállító vesz részt a programon, így sokkal izgalmasabb, összetettebb a verseny. Székelyföldön leginkább a juhok és húsállatok tenyésztése elterjedt, a csíki tenyésztők viszont egyéb állatokkal is foglalkoznak, mint nyúl, tyúkok és galambok.

Kedvencek a ketrecben. Korábban is népszerű volt a rendezvény                               Fotó: László F. Csaba/archiv

Négy egyesület részvételével 270 nyúlfajtát, 300 tyúkfélét és 450 galambot láthatnak az érdeklődők. Továbbá különböző kacsa-, páva- és lúdfajtákat is bemutatnak – tudtuk meg dr. Rákossy Zsigmond csíkpálfalvi állatorvostól, kisállat-tenyésztőtől, a Csíkszeredai Hobby Kisállattenyésztő Egyesület munkatársától.
A rendezvényen bemutatják a székely nyulat, amelyet Rákossy Zsigmond közel tíz éve kezdett el tenyészteni, és amely az idén már 60 példánnyal büszkélkedhet. Ez a fajta nyúl nemcsak szépségét tekintve kiemelkedő, hanem a haszon- és húsállatként is.
A kiállítást tavaly Kézdi­vá­sárhelyen tartották, jövőben pedig Székelyudvarhely lesz a házigazda. A Csíkszeredai Hobby Kisállattenyésztő Egyesület – mint az esemény szervezője – összesen 34 tenyésztővel vesz részt a versenyen, hiszen nemcsak kiállítják az állatokat, de díjazzák is azokat. Az állatokat több kritérium – testalkat, testtömeg, szőrzet, fej és fül, a fedőszőr színe, illetve gondozottság – alapján pontozzák.
– Hogy bajnoki címet kaphasson egy fajta, legalább hat példányt kell bemutatni belőle. Ha ugyanabból a fajtából van már 12 darab, akkor egy hímet és egy nőstényt is díjazunk. Ezenkívül lesznek kollekciók is, ez esetben négy, különböző ivarú, de egy fajtából való egyed tesz ki egy kollekciót, amelyek összeredményét szintén minősíti a bizottság – tette hozzá a csíkpálfalvi állatorvos.
Az esemény fő célja, hogy bemutassák a tenyésztők egész éves munkáját, számba vegyék az állományokat, ezért főként fiatal állatokkal szállnak majd versenybe. Mindemellett szeretnék motiválni a gazdákat, versengésre buzdítani őket, kellemes hangulatú találkozót szervezni, amely teret biztosít a tapasztalatcserére, beszélgetésre.
A nagyközönség előtt ma délelőtt 10 órakor nyílik meg a kiállítás Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házának előterében, délután 6 óráig, szombaton szintén hasonló programmal tartanak nyitva.

Fülöp Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek