Idén befejezhetik Ditróban a munkát

Folytatódik a víz- és csatornahálózat építése

371

Hamarosan folytatódik a víz- és csatornahálózat kiépítése Gyer­gyóditróban. Az önkormányzat uniós pályázatot nyert e célra, s már a kivitelezővel is megkötötték a szerződést, így amint az időjárás lehetővé teszi, elkezdődik a munka.

Fotó: Lázár Hajnal

Nagyszabású munkálatra számíthatnak a következő hónapokban Gyergyó­ditró lakói, ugyanis folytatják a községben az ivóvíz- és csatornahálózat építését. Lejárt a közbeszerzési eljárás, az önkormányzat szerződést kötött a kivitelezővel – mondta el Puskás Elemér polgármester.
Mint kifejtette, az elmúlt évek legnehezebb munkája a víz- és csatornahálózat építése, ugyanis összesen több mint 50 kilométer víz- és ugyanannyi szennyvízvezetéket kell lefektetni a községben. Ennek nagyobb része már megvan, a most következő munkálat során 10-10 kilométernyi vezetéket fektetnek le azokban az utcákban, ahol ez korábban nem történt meg.
Puskás elmondta azt is, több mint egy év telt el a támogatási szerződés megkötésétől a kivitelezési szerződés megszületéséig, ugyanis engedélyeket kellett kiváltani és közbeszerzési eljárásokat lefolytatni.
A községvezető szerint örvendetes, hogy tavasszal nekifoghat a munkának a cég, így egész nyáron dolgozni tud, s reményei szerint idén be is fejezi. Több mint nyolcszáz háztartás csatlakozhat a hálózatra a bővítésnek köszönhetően.
A község több utcájában ásnak majd árkot, hogy lefektessék a vezetékeket, s mindez kellemetlenségekkel járhat a lakosoknak. Az érintett utcákban fórumot is szerveznek majd, hogy minden részletről tájékoztassák a lakosokat, hiszen tudniuk kell, hogyan zajlik a munka, s milyen nehézségek adódnak. Elsőként azokban az utcákban kezdik a munkát, ahol a későbbiekben aszfaltozást terveznek.
Amint az újabb víz- és csatornázási munkálatnak a végére érnek, Ditróban teljes egészében ki lesz építve az ivóvíz-, illetve a szennyvízhálózat.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.