Így éreznek a CSIT résztvevői

A lelki feltöltődés helye

316

Kedden kezdődött az immár 42. alkalommal megszervezett Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT). A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye legnagyobb rendezvényére a tegnapi becslések szerint mintegy 700 fiatal regisztrált.

A pihenésnek is megvan a maga ideje. Továbbra is jó hangulat jellemzi a tábort

Ottjártunkkor nagy volt a nyüzsgés, a résztvevők éppen a Chill Zone (pihenőhely) elnevezésű helyen várták a délutáni program kezdetét. Az ifjúsági találkozóra határon innen és határon túlról is érkeztek lelkes fiatalok. A legtöbben Csíkszeredából és környékéről, illetve Székelyudvarhelyről jöttek. De van olyan is, aki Gyergyószentmiklósról, Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Szat­már­ról, Nagyváradról, Pécsről, Ka­posvárról vagy éppen Budapestről utazott ide a többnapos eseményre.


A ferencesek évek óta bekapcsolódnak a találkozó programkínálatának színesítésébe. Szabolcs testvér elmondta, hogy társaival együtt a reggeli dicséretet vezetik, a délutáni szabad programokon barkácsolást oktatnak, és ennek kapcsán beszélgetéseket kezdeményeznek a fiatalokkal. A ferencesek kínálta programokra nagy az érdeklődés, mind a foglalkozásokon, beszélgetéseken, mind pedig a reggeli imádságokon.
– A jelenlévők hatalmas nyitottsággal érkeznek, amit a tevékenységek utáni érdeklődés is alátámaszt. Mondhatni: egyszerű együtt lenni fiatalokkal. Fontos üzenet az ittlévők számára, hogy azt a lelkesedést, lendületet, érdeklődést, amit itt éreznek, megélnek, tapasztalnak, merjék továbbvinni a kapukon kívül is – mondta Szabolcs testvér.
Siklódi Barbara Gyergyó­dit­róból jött, második alkalommal vesz részt a találkozón.

– Számomra a CSIT lelki feltöltődést biztosít. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy valami újat tanuljak, és bizonyos szempontból meg is változtat az ittlét. Más emberként térek haza. Leginkább az emberek hozzáállása az, ami igazán tetszik, senki nem szól meg, mindenki elfogad és mindenki barátságos – fogalmazott Barbara.
Szász Anett Gyergyókilyén­falváról, harmadik alkalommal van Csíksomlyón, és mindig jó élményként éli meg a CSIT-et, emellett nagyon sok új ismeretséget, barátságot kötött megismerkedett az évek alatt.


– Szeretném ezt az élményt újra átélni. Legjobban a tábor hangulata tetszik, különösen a délutáni kézműves-foglalkozások, előadások, amelyek témáját kis csoportba meg lehet beszélni – fejtette ki a gyergyóvidéki lány.
Kaufmann Máté Kaposfőről érkezett. Tavasszal már járt Csík­somlyón osztálykirándulás alkalmával.
– Ekkor hallottam a CSIT-ről, és szívesen eljöttem. Eddig nagyon tetszik a tábor. Nem igazán kirándultam még Erdélyben, ezért a hely nagyon különleges számomra. A zenés meg beszélgetős programok azok, amelyek a leginkább felkeltették az érdeklődésemet – válaszolta Máté.

Kézműves foglalkozást vezetnek a ferencesek. Gazdag program Fotó: László F. Csaba

A több száz résztvevő mellett 160 önkéntes tesz a tábor sikeres lebonyolításáért. Köztük Benedek Viola is, aki már második éve jelentkezett önkéntesnek, és egy kis csoportot vezet. Feladatai közé tartozik az előadásokat követő beszélgetések kezdeményezése, vezetése, a felmerülő kérdésekre való válaszkeresés. Játszottak, rajzoltak annak alapján, hogy kiben milyen falak vannak, amelyek gátolhatják az Istennel való kapcsolatukat. A témákról és az egymásról való beszélgetések fejlesztik az önismeretet és felnyitják a fiatalok szemét az előítéletekről.
– Érdekes a kiscsoportos beszélgetésekben az a tény, hogy nem mindenki rendelkezik azonos háttérrel, és ennek megismerése által megtanulják értékelni a saját életüket – jegyezte meg Benedek Viola önkéntes.
Az idei CSIT augusztus 18-án ér véget.

Szőke Zsuzsa

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.