Húszéves évfordulós tárlat

107

Kettős évfordulót ünnepel a Csillag házaspár, ünnepelnek művészként és magán­emberként. Húsz éve fejezték be az egyetemet, húsz éve házasok. Úgy tűnik, szeretik az évfordulókat, legalábbis azok jó alkalmaknak bizonyulnak egy-egy kiállítás megrendezésére. Ilyenkor egy kicsit megállnak, hátrafelé pillantanak, áttekintik korábbi tevékenységüket, valamiféle összegzést végeznek. Ilyesmi történik most is, de kissé másképp, mint ahogy ezt megszokhattuk, hiszen párosan állítanak ki, kettős alkotói pályára engedve reflektálni, ahol úgy rendeződnek egymás mellé a házaspár művei, hogy azok beszélő viszonyba keveredhessenek, nem is akárhogyan. A tárlatot Túros Eszter méltatta.

Kettő az egyben. Házasság és szakmai évforduló a tárlat apropója

Az ismerős munkák mellett nagyon sok friss alkotást láthatunk, melyeket többnyire ez az ünnepi alkalom hívott életre. Húszéves távlatból átrendeződnek a hangsúlyok, letisztulnak a kérdések. A kiállítás tervezésénél rövid ideig asszisztálva azt tapasztaltam, hogy mindketten alaposan átnézték/visszanézték korábbi alkotásaikat, és azt emelték be ebbe a tárlatba, amit igazán fontosnak tartottak önmagukból, munkásságukból megmutatni.

Csillag István: Belső tájak II., 2019

Imola megtartja, megőrzi a tájat, azt a nem konkrét, de elvontságában is ismerős tájat, amely számára meghatározó mindmáig. Élettere, alkotásainak természetes környezete, forrása. Megtartja, továbbgondolja azt a sajátos technikát, amelyet az utóbbi időben egyre következetesebben alkalmazott, azt az egyedi technikát, mely a tűnemezeléssel rokon.

Az így létrejövő puha textiltájak kellemes, a fény-árnyék mozgásokra nagyon érzékeny, meleg, otthonos környezetet rajzolnak ki, egy olyan tájat, mely lélektáj is, amely az önfeledt alkotás feltétele és eredménye egyben. Flow-állapot. Natúr színekkel létrehozott, térhatású textilképek által érzékelhető tájak, amelyek úgy terülnek el a végtelenbe futó törtfehér felületeken, úgy barázdálják azokat, úgy jelölik ki ennek a világnak a körvonalait, hogy melegségükkel, tünékeny fény-árnyék játékaikkal megteremtik azt az otthonosságot, amelyben az alkotó valóban önmaga lehet. Gondolatai letisztulnak. Megáll az idő. Egy ilyen állapotban, amikor a világ zajai elhalkulnak, a lélek csendes tájain rendeződnek a hangsúlyok. Így csak az válik az alkotás tárgyává, ami valóban fontosnak tűnik. Emberek, arcok, a család.

Csillag István: Egységben, 2010

Kettős portrék sorozata rajzolódik ki, a már eltávozott apáé, az anyáé, a gyerekeké, a testvéré és annak családjáé. És persze a társé, akinek profilja nem különül el, hanem a sajátjával keresztezve jelenik meg. Sorsok kereszteződésében történik minden. Ezek határozzák meg az éveket, az elmúlt húsz esztendőt… A külső és belső tájak biztonsága meghatározó Imola történetében, ahogy alkotásaiban is.
István a magányból indít. Megőriz néhányat az elmúlt húsz év legjellegzetesebb munkáiból, és azokra egy egész sor új munkával reagál.

Csillag Simon Repolski Imola: Csillag(ok) Csillag, 2017

Egy folyton kereső, értelmező, elmélyült alkotó úton levéséhez szegődhetünk itt társul. Ily módon közelíthetjük meg ennek a sokrétű, tömör és elvont alkotói folyamatnak a jellegzetességeit. Érzékelhetővé válnak ennek a grafikusan festői nyelvnek a különböző regiszterekben megszólaló beszédmódjai. Az alkotói, emberi magányból nincs teljes kilépés, csupán az emberi kapcsolatok, az igazi társ adhat némi nyugalmat. A magány terében feloldónak a formák, csak jelzésszerűen vannak jelen, ami arra elegendő, hogy legyen visszaút, hogy ne vesszünk el ebben a mélységben, a belefeledkezésben. A saját körvonalait felszámoló szellemi térben a szavak, szövegtöredékek adhatnak fogódzókat, ha a megfelelő pillanatban találunk rájuk. Átlényegülés történik, a grafika festőivé válik, a valóságos terek, lelki tereket tükröznek. Sűrű, sötét ez az erdő, de talán nem teljesen reménytelen a helyzet, ha ott vagyunk egymásnak. És, ha van nyelv, vannak, szövegek, gondolatok, ha van eső, mely megtisztít a portól, pillanatnyi felfrissülést, csendet, békét hozva.

Csillag István: Igen, 2019

Egy belső történet ez, amelyet mi töredékeiben tudunk megközelíteni. Ellenkező esetben megszűnne a magány. A töredékek viszont alkalmasak arra, hogy a fehér felszín mögé nézzünk, és a gazdagon rajzolt vagy írott felületeket, a gazdag textúrákat szemlélve megakadjunk egy-egy részletnél, amelynek köszönhetően igazán kapcsolódni tudunk ehhez a befele forduló, koncentrált alkotói folyamathoz.
Imola és István művei közt számtalan összefüggést, átjárási lehetőséget találhatunk. A textilművész és a grafikus alkotásai hangulatukban, tartalmaikban is közelítenek egymáshoz. Ki-ki a maga eszközeivel, a maga útját járva teszi fel kérdéseit, de a feltett kérdések a házastársként és alkotótársként együtt töltött húsz esztendő távlatából gyakran összecsengenek.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek