Húsvéti ételszentelés a Szabadság téren

441

Idén is ezrek gyülekeztek húsvét vasárnapjának reggelén Csíkszeredában, a Szabadság téren, hogy a kézimunkával leterített kosaraikban található, ünnepi asztalra szánt ételeket és italokat megszenteltessék. Az áldást Tamás József segédpüspök mondta, aki azt megelőző beszédében emlékeztetett arra, hogy Jézus Krisztus feltámadásának egyik jelévé tette az étkezést.

Fotó: László F. Csaba

Megemlítette többek között azt, amikor Jézus feltámadása után először megjelent tanítványainak, és miután megmutatta sebeit, enni kért – ezzel nyomatékosítva, hogy testében is feltámadt. Az ételek megszentelése után a püspök kifejtette, hogy az egyház kívánsága: mi magunk is úgy találkozzunk a feltámadt Krisztussal, ahogy az a tanítványokkal történt.

Márk Boglárka

A cikk a Hargita Népe április 5-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.