Húsevés és vízivás

Csizma a konyhaasztalon 57.

129

Rubruk Wilhelmus franciaországi Ferenc-rendi szerzetes 1252-ben indult a Távol-Keletre és 1255-ben tért haza. A középkor legkiválóbb útleírójaként tartják számon. Vallomásaiból rendkívül szerény embert ismerünk meg, aki őszinte érdeklődéssel, együttérzéssel és megértéssel szemléli az idegen tájakat és az útjába kerülő emberek életmódját, szokásait. Elfogultság nélkül tárja elő a királynak írt terjedelmes jelentésében a tapasztalatait. (Magyarul a Julianus barát és Napkelet felfedezése című antológiában olvasható. Bp., 1986). Persze mai olvasatunkban a történelmi adatok mellett találhatók hihetetlennek tűnő érdekességek is, de hát ő így, ilyennek látta. Leírja például a mongolok teheneinek külsejét, amelyek „lábszárra nézve alacsonyabbak más marháknál, de sokkalta erősebbek, ezek vontatják a mongolok nagy jurtáit”, aztán hozzáteszi: „a tehén csak úgy engedi magát fejni, ha énekelnek neki”. Na, de ennél érdekesebb a következő: „Az ismertetett törzseken túl más emberek laknak, akiket muknak neveznek. Városaik vannak, de nem tartanak semmiféle háziállatot. Ennek ellenére sok nyáj és számos csorda legelészik földjükön, de senki sem őrzi. Mikor valakinek valamire szüksége van, felmegy egy dombra és kiált egyet; a kiáltás hallatára az állatok mind köréje gyűlnek, és engedik, hogy háziállat módjára bánjon velük. Ha pedig követ vagy más idegen érkezik e tartományba, bezárják egy házba, és minden szükséges dologgal ellátják, míg csak ügyét el nem intézi, mert ha az idegen keresztül-kasul járná a vidéket, szagától az állatok eliramodnának és elvadulnának.” Ami azt illeti, erről nekem eszembe jut az oroszhegyi régi, tiszta székely lovak története (Jakab Elek–Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története. Bp., 1901). Ezeket a méneseket kezdetben vadon tartották a havasokban. A lovak nyáron legeltek, télen farügyeket ettek, s ha nagy havazáskor maguktól a falu közelébe jöttek, akkor megetették őket, de istállóba nem zárták, mégis amikor szükség volt rájuk, hűséges társai lehettek gazdájuknak a harcban és nélkülözésben egyaránt. Vajon a szabadság tette? Ha életbölcseletet írnék, most akár erről is értekezhetnék: úgy kötődni élőlényhez – köztük persze az emberhez is –, hogy képesek legyünk tiszteletben tartani a szabadságát, örvendeni a ragaszkodásának, és elengedni, ha úgy hozza a sors. Mindez nagyon szépen hangzik, de az élet valósága merőben mást kíván, cinikusan fogalmazva: a vágóhidak szabadságát. A szabadság filozófiájáról temérdek mű született, az éhségéről bizonyára kevesebb. Az éhségnek egyetlen jó bölcselete van: az evés. Ezt nyilván sok minden befolyásolja a tájjellegtől az egyéni ízlésig, a szokásoktól a kíváncsiságig, a bőségtől a nélkülözésig, de a lényegen mindez alig változtat. A húsevésről példának okáért kibédi Mátyus István orvosdoktor híres Diaeteticájában (1787–1793) azt mondja: „A hús, minthogy a mi testünkkel egészen megegyező matériából áll, minden eddig elészámlált eledeleknél hamarább, bővebben és állandóbban táplál. Több, melegebb és spiritusokkal teljesebb vért csinál, ahonnan a testnek erejét is jóval inkább növeli, mint erről akik böjtnapokon sokáig húst nem esznek, bizonyságot tehetnek.” Mátyus ismerte George Cheyne (1671–1743) angol orvos munkáit, tényszerűn, ítélkezés nélkül hivatkozik is rá: „George Cheyne úgy elmélkedik, hogy az első világbéliek azért éltek olyan sokáig, hogy húst nem ettek, és midőn az Isten látná, hogy a hosszú élettel az emberek gonoszsága is naponként növekednék, az özönvíz által ezt az elvetemedett nemzetséget eltörlötte, s az újonnan állítandó emberek életét néhány száz esztendőkkel, hogy a gonoszságba annyira el ne merülhessenek, meg kívánván rövidíteni, ezért engedte meg Noé maradékinak a húsételt és a boritalt.” Cheynét szokták emlegetni a modern vegetarianizmus úttörőjeként is. A pszichiátriatörténet tudományába is beírta nevét, a világon elsőként jelentette ki, hogy az öngyilkosság betegség. Mivel az időben Angliában volt a legmagasabb az öngyilkosok száma, el is nevezte angol betegségnek. Na, de mondott ő olyant is 1740-ben megjelent Hygiene című orvosi munkájában, hogy akár száz évig is élhet az, aki kizárólag vizet iszik. Mivel az eredeti szöveget nem ismerem, nem tudom, hogy ez azt jelentette-e, hogy evés előtt, után vagy evés helyett kell vizet inni. Hááát! Ha evés helyett, akkor ennél már csak a kizárólag napfénnyel való táplálkozás, az úgynevezett fényevés lehet kilátástalanabb.

Kozma Mária

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.