„Hülye gyergyói”, „bolond szeredai”

5 335

A sport talán nem is lenne jó, nem is lenne annyira élvezetes, ha nem lennének benne riválisok. Sokkal felfokozottabb állapotban nézünk egy Real Madrid–Barcelona vagy Ferencváros–Újpest labdarúgó-mérkőzést, ugyanígy annak idején a Csíkszereda–Steaua hokimeccsek is a derbihangulat miatt voltak annyira érdekesek még azok számára is, akik egyébként nem kimondottan kedvelői a jégkorongnak.
Na igen, jégkorong… Van két város, két székely város, amely közel 60 kilométerre fekszik egymástól, és mindkettőnek van egy patinás jégkorongcsapata. Az egyik komolyabb múlttal, bajnoki címek egész sorozatával és nagyobb hírnévvel büszkélkedik, míg a másik folyamatosan gyötrelmes munkával igyekezett tisztességesen helytállni, felvenni a kesztyűt – ez esetben a botot – a „nagytesóval” szemben. Utóbbinál komoly változások voltak az elmúlt időszakban: új klubot alapítottak, és igyekeztek olyan játékoskeretet összeállítani, amely az Erste Ligában is megállhatja a helyét.
Csíkszeredában és Gyergyóban is nagy reményekkel vágtak neki az új idénynek, és – a múlthoz hasonlóan – míg a megyeszékhelyen a bajnoki címet célozták meg, addig a szomszédban a tapasztalatszerzés a legfontosabb. Nincs is ezzel semmi gond, annál inkább a két klub egyes szimpatizánsaival, amikor kedvenc csapataik találkoznak. Úgy gondolom, hogy a piszkálódás, csipkelődés még belefér az egészséges rivalizálás fogalmába, azonban ami a két csapat találkozóin lezajlik a szurkolók között, illetve a meccset követően a közösségi oldalon, az több mint szégyen.
Az a helyzet, hogy ameddig máshol megengedhetik maguknak a szurkolók az ellenségeskedést, addig mi székelyek ezt nem tehetjük meg, mivel ellentmond mindennek, amit képviselünk. Isten ments, hogy a politikát összemossam a sporttal, de ha már autonómiáról – vagy ahogy egy drukker a közösségi oldalon írta, „székely anatómiáról” – beszélünk, akkor elég visszás, hogy élve esszük meg egymást. A Gyergyó–Szereda meccsek tipikus megtestesítői annak, hogy „az egész úgy kezdődött, hogy komám visszaütött”. Mindkét oldalon megvan az a réteg, amelyik sportszerető magatartással, a kedvenceit buzdítva szurkolja végig a mérkőzéseket, és ott van a másik véglet, amikor csak a provokálás és az alpári viselkedés árad egy-egy illetőből. Utóbbiak esetében sajnos nem számíthatunk jobbra, így a legfontosabb szerintem az lenne, hogy mi, többiek ne üljünk fel a provokációra, és ne csatlakozzunk az eszement, ugyanakkor értelmetlen szájkaratéhoz.
Az a legszomorúbb, hogy nemcsak a szurkolók háborúznak a közösségi oldalon, hanem a klubok körül tevékenykedő személyek is előszeretettel kommenthuszárkodnak, ami egyrészt olaj a tűzre, másrészt a csapatokra is rossz fényt vet. Csak mondom…
Valahogy mindkét helyszínen meg kellene érteni: áldásnak számít, hogy két ekkoracska város ilyen szintű csapattal rendelkezik, illetve, hogy vannak olyan tehetősebb személyek, akik időt, energiát és anyagiakat nem sajnálva igyekeznek ezt még magasabb szintre emelni.
Jó lenne felfogni, hogy a világ egyik legszebb sportágát nézhetjük hetente, a „háború” helyett pedig örülni kellene a lehetőségnek, és sportemberi magatartással buzdítani a kedvenc csapatot. Gyergyóban és Csíkban egyaránt.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.