Hótalanítás és siránkozás

71

Falun nőttem fel, és akkoriban, amikor még gyerek voltam, mifelénk az volt a szokás, ha havazott, vettük a hólapátot vagy az ágseprűt és eltakarítottuk a havat. Előbb ösvényt készítettünk a vécéhez – akkoriban a kinti, pottyantós fabudi volt a „trendi”, pláne falun –, aztán a kúthoz – mert vezetékes víz sem volt –, majd a fásszínhez, végül a kapuhoz. Ám itt nem álltunk meg, ugyanis a kapun kívül, a kerítés melletti ösvényen is eltakarítottuk akkora részen, ahol a telek húzódott. A munkálattal bizony igyekezni kellett nemcsak a hideg miatt, hanem azért is, nehogy a szomszédságból utolsónak takarítsuk el a havat, mert az bizony szégyen volt. Az üzletek, intézmények előtt – emlékeim szerint – az ott dolgozók takarítottak, és ez rendjén is volt, senkinek meg sem fordult a fejében, hogy lehetne másként is. Ráadásul – ha nem csal az emlékezetem – akkor ugyanez volt a szokás városon is. Mostanában azonban mindez nem így működik – valószínűleg a hó nélküli, enyhe teleknek tudható be az a hatalmas változás, ami az emberek havazáshoz való viszonyulásában állt be, és sajnos állandósulni látszik. Most, ha havazik, nem vesszük a hólapátot, sem az ágseprűt, és nem takarítjuk el a havat, hanem csúszkálunk benne, gyúrjuk a lábbelinkkel, közben sűrűn szidjuk a város vagy község vezetőségét, a közműveket, az utcaseprőket, s még aki eszünkbe jut, mert nem takarították el a havat. Sőt, ha van rá mód és lehetőség, még a közösségi oldalakon is szóvá tesszük és ostorozunk mindenkit, akit lehet. Az meg sem fordul a fejünkben, hogy esetleg vissza lehetne térni a régi jó szokáshoz, és eltakarítani a havat a saját portánk elől. Nem, mert siránkozni, mást szidni egyszerűbb, mint havat lapátolni.
Még szerencse, hogy jött ez a globális felmelegedés, és enyhék a telek, olyannyira, hogy az ezen a télen hullott kevés havat is egy jótékony, meleg eső elmosta.

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.