Horvátország beengedett néhány ezer migránst Szerbiából

41

Horvátország megnyitotta Szerbiával közös határát a migránsok előtt kedden néhány perccel déli 12 óra előtt, így az a 2–3 ezer ember, aki a Berkasovo–Bapska átkelőnél várt arra hétfő este óta, hogy átkelhessen, beléphetett Horvátországba – jelentette a helyszínről a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) tudósítója. A beszámoló szerint az átkelőhelyet éjszakára lezárták, és a reggeli nyitás után is csak kisebb, nagyjából ötvenfős csoportokban engedték be Horvátországba a migránsokat, akik a szerb–macedón határ felől folyamatosan érkeztek, így a délelőtt folyamán néhány ezerre nőtt a számuk. Az RTS riportere úgy értesült, hogy a horvát hatóságok valószínűleg azért nyitották meg az átkelőt, és engedtek be mindenkit, mert kiürült az opatováci befogadóközpont. Miután a migránsok átléptek Horvátországba, a hatóságok visszahelyezték a kerítéseket, és már nem engedték be azt a néhány száz főt, aki délben ért a helyszínre Presevóból. Őket várhatóan ismét kisebb csoportokban engedik majd be. A szerb politikusok egyelőre nem reagáltak arra a horvát sajtóban megjelent információra, hogy Zágráb kerítést építene a horvát–szerb határra.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.