Hónap végéig kérelmezhetik

Szociális lakások igénylése

70

Szociális lakást igényelhetnek az érintettek Gyergyószent­mik­lóson. A megürült lakásokra, valamint az átadás előtt álló második tömbház lakrészeire november végéig fogadják a kéréseket.

A régi és az új tömbházban is lehet lakást igényelni. De már nem sokáig Fotó: Lázár Hajnal

A Kavicsbánya utcában található megüresedett szociális lakásokra fogadja az igényléseket Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala – írják közleményben. A hónap végéig fogadják az iratcsomókat mindazoktól, akik szeretnének lakást bérelni a régi, illetve az újonnan épült tömbházban.
Az igénylőknek személyazonossági igazolványok, gyermekek esetében keresztlevelek másolatát kell leadniuk, továbbá a lakhelyüket igazoló iratokat, adott esetben bírósági végzést a kilakoltatásról, fizetésigazolást, valamint hitelesített nyilatkozatot arról, hogy nincs tulajdonukban más lakás. Az iratcsomókat a városháza ügyfélfogadójában nyújthatják be. Fórika Krisztina, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta: azokat is várják, akik már nyújtottak be kérést, de a szükséges iratokat még nem mellékelték.
Mint ismert, a szociális lakások bérleti jogának odaítélésekor a kilakoltatott személyek részesülnek előnyben, akiknek visszaszolgáltatott ingatlanokból kellett kiköltözniük vagy egyéb szociális okokból maradtak fedél nélkül. Ugyanakkor több más szempont is számít a rangsorolásnál, amit a helyi tanács határozata szabályoz: figyelembe veszik, hogy van-e állandó gyergyószentmiklósi lakhelye a kérvényezőnek, van-e saját lakása, hány kiskorú van a családban, mennyi a jövedelme a családnak, esetleg van-e beteg, sérült személy a gondozásukban.
A már évek óta használt tömbházhoz hasonlóan az új épületben is három lépcsőházban 42 lakrész található. A szóvivő azt mondta, éppen az elektromos áramra való csatlakoztatás van folyamatban, hamarosan átadhatják az új tömbházat és beköltözhetnek azok, akik a pontozási rendszer alapján jogosultak lesznek erre.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.