Homiletikai konferencia Magyarországon: A világ különböző pontjairól érkeznek

6

2020. augusztus 7. és 12. között a Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem ad otthont a Societas Homiletica 14. nemzetközi konferenciájának – adja hírül a reformatus.hu. A nemzetközi homiletikai társaság a prédikálás oktatóit és kutatóit gyűjti egybe a világ minden sarkából, várják a magyar előadók jelentkezését is. Idei konferenciájuk címe: Preaching Toward Truth.
Literáty Zoltán, a Societas Homiletica elnökségi tagja szerint nagy lehetőség a homiletika­oktatóknak, leendő és jelenlegi doktoranduszoknak, valamint a homiletika iránt aktívan érdeklődő lelkipásztoroknak is, hogy ez a nemzetközi közösség idén Magyarországot választotta a konferencia helyszínéül, hiszen így a résztvevők testközelből ismerhetik meg a világ különböző pontjairól érkezők prédikálási tapasztalatait.
A Károli Hittudományi Kara Gyakorlati Teológiai Tanszéké­nek adjunktusa azt is nagyon hasznosnak, sőt fontosnak tartja, hogy minél több „magyar hang” szólaljon meg a nemzetközi tanácskozáson. Erre a konferencia lehetőséget ad saját kiselőadások megtartását kínálva fel – tudtuk meg a szervezőtől. A „Call for Papers”, az absztraktok leadási határideje 2020. február 29.
Bővebb információt a http://www.societas-homiletica.org/ web­oldalon találnak, vagy keressék bizalommal Literáty Zoltánt, a konferenciaszervező bizottság elnökét.

(Forrás: www.reformatus.ro)

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek